Közélet

Strasbourg kártérítést ítélt meg egy magyar gyermekrablási ügyben

24.hu
24.hu

2018. 01. 30. 13:21

Kártérítés fizetésére kötelezte első fokon a magyar kormányt kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága egy magyar nő számára, akinek férje elrabolta kétéves fiukat, és mintegy 10 évig ismeretlen helyen tartotta.

Az Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság határozata értelmében Magyarországnak 12,5 ezer euró (mintegy 3,8 millió forint) kártérítést és 3800 euró (mintegy 1,1 millió forint) perköltséget kell fizetnie Tóth Edinának. A bíróság indoklása szerint a magyar hatóságok megsértették a családi élethez fűződő jogát, mert nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy visszakaphassa a fiát, akinek felügyeletét őrá bízta a bíróság.

Az ügy előzménye, hogy Tóth Edina férje 2004-ben magával vitte akkor kétéves gyereküket, és vele együtt eltűnt. A gyerek csak 2014-ben lett meg, amikor az addigra volt férjet elfogta a rendőrség.

(MTI)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Szkopje, 2018. október 5.
Nikola Gruevszki volt  macedón miniszterelnök a macedón fellebbviteli bíróságra érkezik Szkopjéban 2018. október 5-én. A bíróság megerõsítette a Gruevszki ellen hivatali visszaélés miatt kiszabott kétéves börtönbüntetést. A politikust májusban ítélte el egy szkopjei bíróság amiatt, hogy miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a gyõztesnek kihirdetett autókereskedõ utólag jutalékot fizetett neki, illetve õ maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.