Közélet

Karácsony szerint a Fidesz csak egy dologról tud beszélni

De még abban is hazudik.

„Együgyű” pártnak nevezte a Fideszt Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, kifejtve, hogy a kormánypárt „lépten-nyomon egy ügyről akar beszélni”. Az MTI tudósítása szerint azt mondta: az elmúlt időszakban minden a menekültválságról szólt, de „kiderült, hogy még ebben az ügyben is csak hazudni tudnak”.

Kampánykörútjának tatabányai állomásán Karácsony kijelentette: Magyarországon nem bevándorlási probléma van, hanem kivándorlási. Tragédiának nevezte, hogy Magyarországról menekül a tehetség és a szorgalom, és minden hatodik, magyar családban születő gyermek külföldön jön világra.

A Fidesz a történelem útján hátrafelé akar menni, abban hisz, hogy a tudatlanság, a kétkezi munka lesz a jövő, pedig pontosan tudjuk hogy a jövő a tudásra épül

– mondta. Szerinte az emberek többsége változást akar, mert vesztese volt az elmúlt éveknek. Példaként hozta fel, hogy egy ápolónő ugyanolyan mértékben adózik a fizetéséből, mint egy bankigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik