Közélet

Lemondott Bárándy Gergely

Az MSZP péntek reggel közleményt adott ki, melyben közölték, Bárándy Gergely jelezte, hogy nem kíván indulni a 2018-as országgyűlési választáson.

Más párt színeiben és függetlenként sem. Egyúttal lemondtam párttisztségemről is

– közölte.

Bárándy a parlamenti ciklus végéig az MSZP frakciójában folytatja a munkáját.

Jelen helyzetben és a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás. Most visszatérek civil szakmámhoz, az ügyvédséghez, s így több időm jut majd a tudományos munkámra is.

Azt írja, ez nem feladást jelent, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne vállalna majd közéleti szerepet, és hogy ne keresné továbbra is aktívan annak a módját, hogy egy egységes, de legalábbis egységesebb demokratikus ellenzék megteremtésével, miként lehet visszatéríteni Magyarországot a jogállami fejlődés útjára.

Az Index úgy tudja, a lemondásnak nincs köze Soros György csütörtöki nyilatkozatához, hanem a képviselőnek nem jutott egyéni választókerület, és kevés esélye volt, hogy befutó helyet kapjon az országos listán, ezért inkább önként visszavonult.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik