Közélet

Jobbik: Kövér adott egy alibit Orbánnak

A Jobbik frakcióvezetője szerint a kormánypártok megpróbálják ellehetetleníteni a parlamenti munkát.

Volner János erről szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a Házbizottság ülését követően beszélt.

Elmondta, a házelnök január 30-ára tett javaslatot a rendkívüli ülés megtartására, azonban pártja időpontváltozást kért arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint Orbán Viktor miniszterelnök aznap Sebastian Kurz osztrák kancellárral találkozik Bécsben, így nem tud megjelenni az ülésen.

A január 31-re vonatkozó kezdeményezésük nem kapott többségi támogatást, így Kövér László adott egy alibit Orbán Viktornak

– fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a kormányfő külföldre menekül a kínos kérdések megválaszolása elől.

Volner János jelezte, a kormánypárti frakcióvezetők válaszaiból arra következtet, hogy a Ház nem tud határozatképes ülést tartani.

A jobbikos politikus mindkét esetet a demokrácia elleni támadásként értékelte.

Felidézte, azért kérték a rendkívüli ülés összehívását, hogy meg tudjanak vitatni egy a kormány migrációs politikáját vizsgáló bizottság felállításáról szóló javaslatot, az LMP és az MSZP frakciója pedig szintén jelezte, hogy saját kezdeményezéseiket szeretnék megtárgyalni az ülésnapon.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik