Közélet választás 2018
Budapest, 2018. január 10.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, pártja és az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MSZP budapesti évadnyitó rendezvényén a Dürer Rendezvényházban 2018. január 10-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ismét Karácsony Gergely a legnépszerűbb politikus

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 01. 20. 15:36

Korábban a témában:

Nem változott a Fidesz támogatottsága az elmúlt egy hónapban, továbbra is 26 százalékon áll az összes megkérdezett körében – olvasható a Publicus Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából készítettek. Az MSZP és a Jobbik tábora két-két százalékpontot növekedett, így mindkettő 11 százalék, ez azt jelenti, hogy mindkét párt elmozdult mélypontjáról, ugyanakkor a Momentum támogatottsága egy év óta most először nem érte el az 1 százalékot.

Az LMP szavazóinak száma nem változott, továbbra is 5 százalék, azonban a biztos szavazó, pártválasztók körében 7 százalék. A DK támogatottsága egy százalékpontott csökkent, és így 3 százalék, a biztos szavazó, pártválasztók körében 5 százalék. Ebben a hónapban az Együtt és Kétfarkú elérte az egy százalékot, azonban az MLP-nek, és egy éve most először a Momentumnak ez nem sikerült. A bizonytalanok aránya két százalékpontot csökkenve, 41 százalék.

Karácsony Gergely (Párbeszéd) népszerűsége erre a hónapre nem változott, és 46 pont. A kormányváltást akarók körében a 59 pontos a népszerűsége, azonban a Fidesz szavazók körében csupán 26 pontos.

Szél Bernadett (LMP) népszerűsége a múlt hónapban mért adathoz képest nem változott, így 44 pontos. Az LMP szavazók körében a leginkább (92 pont), míg a Fidesz szavazók körében a legkevésbé (24 pont) népszerű.

Orbán Viktor (Fidesz) népszerűsége az elmúlt hónaphoz képest egy pontot növekedett, és 43 pontos, ezzel kikacsintott az 39-42 pontos sávból, ahol az április óta volt.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) népszerűsége egy pontot növekedeve 39 pontos. Ezzel az MSZP legnépszerűbb politikusa, a kormányváltást akarók körében 57, az MSZP és a DK szavazók körében 86 és 93 pontos a népszerűsége.

Vona Gábor (Jobbik) népszerűsége az elmúlt hónap változatlansága után két pontot növekedett, és 32 pontos, ám júniusban mért csúcsához képest továbbra is alacsony. A Jobbik szavazók körében 83, a Fidesz szavazók körében 16 pontos a népszerűsége.

Molnár Gyula (MSZP) népszerűsége egy pontos növekedéssel 31 pontos. Az MSZP és a DK szavazók körében a leginkább (84 és 60 pont), a Jobbik szavazók körében a legkevésbé (17) népszerű.

Ungár Péter (LMP) ismertsége 30 százalék, népszerűsége 30 pont.

Juhász Péter (Együtt) népszerűsége a múlt hónaphoz képest egy pontot csökkent, így 26 pontos.

Fekete-Győr András (Momentum) népszerűsége egy pontot csökkenve 22 pont.

Gyurcsány Ferenc (DK) népszerűsége az elmúlt hónapokhoz képest egy pontot növekedett, és 20 pontos, Az MSZP szavazók körében átlagos (45 pont) a megítélése, míg a Fidesz szavazói körében kimondottan elutasított (4 pont).

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.