Közélet

Nyomoz a NAV a Feldmár Intézetben

A NAV „vagyoni helyzet áttekinthetőségének, illetve ellenőrzésének meghiúsításával elkövetett számvitel rendjének megsértése” és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a Feldmár Intézetben – írja a Zoom.hu.

A lap úgy tudja, a tavaly kezdődött nyomozás összefügghet annak a 29 éves férfinak az esetével, aki 2013 novemberében halt meg. A férfi – Török Szabolcs, a Feldmár Intézet akkori stratégiai igazgatója – máig tisztázatlan körülmények között ugrott ki egy budapesti szálloda ötödik emeletéről.

A férfi halála után kábítószerrel visszaélés gyanújával rendőrségi vizsgálat indult, miután Török Szabolcs vérében kétfajta, pánikbetegeknek való gyógyszer mellett ecstasyt találtak. Hónapokkal később a rendőrség megszüntette a nyomozást, azt viszont nem tudták kideríteni, kitől kapta a férfi a halála előtt használt kábítószert. Szülei a Feldmár Intézetre gyanakodtak, ezt azonban nem tudták bizonyítani.

A szülők a férfi halála óta kutatják a tragédia hátterét, rengeteg dokumentumot szedtek elő fiuk számítógépéből, amik állítólag sötét képet festenek a Feldmár Intézetről. A Zoom úgy tudja, ezek a dokumentumok keltették fel a NAV érdeklődését is.

Kiemelt kép: MTI/Kollányi Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik