Közélet

300 forint, de nem vizitdíj

A pénzt nem az alap- hanem a szakellátásért kell fizetni.

A Népszavának Hajnal Csilla polgármester azt mondta: a 300 forintos egészségügyi költség-hozzájárulás nem vizitdíj, hiszen az alapellátás Pilis városában térítésmentes. Az önkormányzat vérvételi labort, fizikoterápiát, fül-orr-gégészetet és ortopédiát működtet saját költségén, azért, hogy a piliseknek ne kelljen Budapestre, Ceglédre utazniuk.

A négy szolgáltatásból kettőt térítésmentesen vehetnek igénybe az itt élők. A másik kettőért – a laborért és a fizikoterápiáért – kérnek alkalmanként 300 forintot. A két ellátás évente 11 millió forintjába kerül az önkormányzatnak, a 300 forintos hozzájárulási díjjal a lakosság ebből 2 milliót áll.

Ahhoz, hogy a betegeknek ne kelljen vérvételre Ceglédre utazniuk, csak a laborban két alkalmazottat kell fizetnünk, van egy helyiség, amelynek nyilván a fűtése, rezsije, takarítása is beletartozik. Mindezek felett még benne vannak az eszközök: a vérvételi csövek, a tűk, a fertőtlenítő szerek, a mintavételhez szükséges tesztanyagok, és még a gépkocsi, illetve a gépkocsivezető bére is ebbe beletartozik.

A polgármester szerint felmentést kaptak, akiknek hetente van szükségük a laborvizsgálatra, vagy mozgásukban korlátozottak. A díj korábban több mint ezer forint volt, ezt csökkentették fokozatosan 300 forintra. A nem pilisi lakosoktól 1500 forintot kérnek a vérvételért.

Szociális népszavazás 2008 (tandíj, vizitdíj, népszavazás)
Kismamáktól és gyerekektől is kérnek vizitdíjat Pilisen
A legszegényebb réteget ez nagyon érzékenyen érinti.
Az EMMI szerint elfogadhatatlan a pilisi vizitdíj
Mint írták, a sajtóhírekben hivatkozott pilisi intézmény nem az EMMI fenntartása alatt áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik