Közélet

Vona elküldte Orbánt, Németh Szilárdot

A Jobbik elnöke szerint Őcsényben kell elmagyarázniuk őszödire hajazó hazugságaikat.

Vona Gábor rendkívüli sajtótájékoztatón reagált arra, hogy hétfőn  este a kormány hivatalosan is közzétette, az elmúlt három évben mennyien kaptak menekültstátuszt.

Befogadtunk 1300 menekültet, de a kormány szerint a 90 százalékuk már itt sincs
Kihasználták a schengeni övezeten belüli szabad mozgás lehetőségét.

A Jobbik elnöke szerint nem védekezhet azzal a kormány, illetve Németh Szilárd Fidesz-alelnök, hogy különbséget kell tenni az általuk betelepített és az uniós kvóták szerint betelepíteni tervezett migránsok között.

Példaként Őcsényt említette, ahol olyan gyerekeket nyaraltattak volna, akik hivatalosan is kaptak menekültstátuszt, mégis kitört a botrány, majd Orbán Viktor még helyeselte is, hogy a helyiek kifejezték véleményüket.

Őcsény: Az egyházak nem értenek egyet Orbánnal
A katolikusok nem nyilatkoznak, a többi egyház viszont elítélte az erőszakot.

Őcsénytől Őszödig

Németh Szilárd egyetlen dolgot tehet: felvesz valami szép ruhát, hóna alá csapja a főnökét, Orbán Viktort, lefárad Őcsénybe, ott összehív egy falugyűlést, és az őcsényi embereknek megpróbálja elmagyarázni, mi a különbség a kormány által Magyarországra telepített iraki, afgán és kurd migránsok, illetve az EU kvótája alapján előírt iraki, afgán, szír és kurd migránsok között.

Vona Gábor felidézte, hogy a kormány az elmúlt három évben gyakorlatilag teljesen feleslegesen hiszterizálta a magyar társadalmat. Azt ígérte, nem enged migránst betelepíteni, elköltött 22 milliárd forintot két nemzeti konzultációra, a Soros-tervre, Európa legdrágább népszavazási kampányára.

Aztán jött Altusz Kristóf, a külügyminisztérium helyettes államtitkára – aki egy máltai lapnak elárulta, mégis telepítenek be embereket. A Jobbik elnöke szerint ez az ártatlannak indult interjú lett Orbán Viktor őszödi beszéde, és a miniszterelnök most próbál úgy tenni, mint annak idején Gyurcsány Ferenc, vagyis úgy csinál, mintha nem történt volna semmi.

Vona Gábor közölte, kezdeményezik az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását. Ehhez jelenleg is gyűjtik a képviselők aláírásait. Elvárják, hogy Orbán Viktor, „aki semmi másról nem beszélt eddig” legyen ott, napirend előtt adjon számot arról, miért hazudott az embereknek három éven át.

A Jobbik kezdeményezését az MSZP is támogatja, ha a témák közé felveszik a letelepedési kötvények értékesítését, illetve a méltányos nyugdíjrendszer kialakítását. Mivel a két frakció létszáma meghaladja az 50 főt is, elvileg más pártok támogatására nem lesz szükség. Burány Sándor frakcióvezető-helyettes a Klubrádiónak azt mondta, égés lesz a Fideszre nézve, ha nem megy el az ülésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik