Közélet

A Fidesz nem mer tárgyalni Sorosról, ha ott van az LMP miniszterelnök-jelöltje

Azt várják az ellenzéki párttól, hogy javasoljanak mást Szél Bernadett helyett, akit egy Kuruc.info-cikk nyomán támadnak.

Közleményt adott ki a Fidesz-frakció annak kapcsán, hogy Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke kijelentette, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett nem vehet részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, ahol a „Soros-tervvel” foglalkoznak.

A Fidesz szerint Németh világossá tette, hogy egyetlen képviselő jogát sem vitatja a parlamenti bizottságban való részvételre, de azt a párt elfogadhatatlannak tartja, ha „Soros György és szervezetei tevékenységével kapcsolatosan a Soros György által támogatott, migrációt segítő szervezet korábbi programszervezője kap tájékoztatást”.

Németh minden bizonnyal a szélsőséges Kuruc.info egy 2009-es cikkére utal, ami alapján Orbán Viktor is támadta Szélt. A gyűlölködő, antiszemita hangvételű cikk szerint Soros György áll a Humanista Mozgalom mögött, aminek a 2000-es években az LMP-s politikus tagja volt. Ezt az állítást csak a kormánypárti Magyar Idők vette át egy 2016-os cikkében, annak ellenére, hogy a 2011-ig létező mozgalom nem kapott pénzt Soros Györgytől.

A Fidesz szerint az LMP „ezt az ellentmondást” azzal tudja feloldani, ha Szél Bernadett helyett mást jelöl a Nemzetbiztonsági bizottságba. Amíg ezt nem teszik meg, a Fidesz nem támogatja, hogy Soros Györgyről tárgyaljanak a Nemzetbiztonsági Bizottságban.

Németh Szilárd azt is kijelentette: ha Szél Bernadett megjelenik a bizottság ülésén, a fideszesek kivonulnak onnan. A csepeli politikus szerint Soros György „úgy akarja végrehajtani tervét Európában, hogy az Orbán-kormányt leváltva a saját bábkormányának adná a kezébe a kormánybotot, egy olyan kabinetnek, amelynek Szél Bernadett is részese”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik