Közélet

A számvevőszék nem mondja meg, hogy jött ki a Jobbik büntetése

Ahogy hétfőn megírtuk, döntött az Állami Számvevőszék: a Jobbiknak 15 napja van kifizetni a 331,5 milliós büntetését. Volner János az ÁSZ bejelentése után elmondta, a pártot lenullázza a döntés, hiszen a Jobbiknak nincs pénze arra, hogy kifizesse a büntetést.

A Magyar Nemzet Horváth Bálinttal, az Állami Számvevőszék szóvivőjével készített interjút, amiben meg akarták tudni, hogyan számolták ki a Jobbikra kiszabott büntetés összegét. Az ÁSZ szóvivője elmondta,

a valós ár és a Jobbik által igénybe vett ár különbsége a 331 millió forint. A Jobbik azzal, hogy ezeket a megrendeléseket lényegesen a piaci ár alatt vette igénybe, ekkora összegű tiltott vagyoni támogatást kapott cégektől.

Hozzátette, „az ÁSZ semmilyen politikai szempontot nem vesz, és nem is vehet figyelembe a munkája során, nem politikai szervezet, hanem egy független ellenőrző hivatal”.

Horváth Bálint elmondása szerint a tavalyi év első felét érintően egy hatóság fordult hozzájuk azzal, hogy olyan dokumentumok kerültek a birtokába, ami alapján felmerül a tiltott párttámogatás gyanúja a Jobbiknál. Szerinte nem is az a lényeg, hogy melyik hatóságról van szó, hanem az, hogy tényszerűen bizonyítható a tiltott párttámogatás megtörténte.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik