Közélet

Az MSZP az Együtt jelöltjét indította volna Csepelen

Mint korábban megírtuk, a csepeli MSZP Bangóné Borbély Ildikót indítana Németh Szilárd ellen az áprilisi országgyűlési választáson. Az ötletre hétfőn rábólint az MSZP országos elnöksége is. A hír azért verte ki sokaknál a biztosítékot, mert ebben a körzetben négy éve az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs nyert, aki MSZP-Együtt-DK-PM-LMP közös jelöltként indult.

Az Index hétfőn azt írja, az MSZP Szabó Szabolcsot akarta indítani a körzetben. Kunhalmi Ágnes azt mondta, december végén felajánlották az Együtt politikusának, hogy ő legyen a jelölt, azonban Szabó jelezte, hogy csak az Együtt színeiben tudja vállalni az indulást.

Kunhalmi hozzátette, a szocialisták ezek után nem tudnak mit tenni, a választási törvény szerint ugyanis saját logóval kell jelöltet indítani, így saját jelöltet kerestek, aki Bangóné Borbély Ildikó lett. Megjegyezte, hogy ha az Együtt nem utasítja el a közös listát és a közös jelölteket, akkor újra lesz lehetőség Szabó számára is.

Az Együtt politikusa viszont azt nyilatkozta, az MSZP nem a kompromisszumra törekedett, hanem „gyakorlatilag ultimátumot adott” neki, így az Együtt színeiben indul el.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos,Kovács Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik