Közélet

Pályázati pénzen híznak a malacok Kósa Lajos édesanyjánál

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 01. 05. 07:40

A felerészben Kósáné Bacskó Katalin nevére került cég 123 millió forintot nyert egy sertéstelepek korszerűsítését támogató pályázaton.
Korábban a témában:

123 millió forintot nyert egy sertéstartó telepek korszerűsítését támogató pályázaton az a cég, amely felerészben Kósa Lajos miniszter 82 éves édesanyjának tulajdonában van – erről a Népszava ír. A pályázatot az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a magyar állam finanszírozta. A támogatást egy 251 millió forintos fejlesztéshez nyerték, ami azt jelenti, hogy a lehetséges maximum ötven százalékos vissza nem térítendő támogatást különösen jó aránnyal használták ki – jegyzi meg a lap.

A sertéstenyésztéssel foglalkozó Méker Kft. 2016-ban harmincmillió forint nyereséget termelt. A cég egy másik pályázaton is kapott kisebb, hárommillió forintos támogatást védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzésére, tavaly márciusban. A sertésjóléti támogatásból tavaly 10,2, tavalyelőtt 12,3 millió forint jutott.

A Népszava arra is kitér, hogy tavaly október óta a Kósa Lajos vezette megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztérium államtitkára Horváth István, aki korábban miniszteri megbízottként a kormány sertésprogramját felügyelte, emellett a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének az elnöke.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 31.
A Budapest–Esztergom vasútvonalon végzett felújítási és villamosítási munkák során felújítják a Budapest-Angyalföld, újabb néven az Angyalföldi vasútállomás egy részét. A munkálatok miatt március 31-től július 29-ig változik a vonatok menetrendje, korlátozásokra kell számítani. 
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.