Belföld

Pénzügyi kapcsolódás is van Kósa rokonságának cégei között

A miniszter azt mondta, magánemberek magánügyleteiről nem nyilatkozik.

Pénzügyi kapcsolat is van a Kósa Lajos felesége, illetve édesanyja által megvásárolt cégek között – írja a Népszava.

Mint azt korábban megírtuk, Porkoláb Gyöngyike, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős miniszter felesége márciusban hatmillió forintért szerezte meg a Tócó-Pece Kft-t, amelynek 2016-os beszámolója szerint 140 millió forintos vagyona volt. A céget Kósa régi ismerőse, Fiák István alapította, tőkésítette fel és adta el. Az ügyvéd a nyugdíjas munkaerő-szövetkezetek létrehozásának egyik fő lobbistája, májusban pedig éppen Kósa Lajos nyújtotta be az ezek működését lehetővé tevő jogszabálymódosítást.

A nyugdíjazása előtt bölcsődei vezetőként dolgozó Kósa Lajosné Bacskó Katalin két éve jelent meg a sertéstenyésztéssel foglalkozó Méker Kft-ben. Ennek a cégnek felerészben tulajdonosa, másik felén a Kósáékkal rokon Szilágyi-család két tagja osztozik.

Kósáné megjelenése után a Mékerbe ismeretlen eredetű friss pénz került, és átvette a több százmilliós értékű mátészalkai sertéstelepet a Szilágyiék érdekeltségébe tartozó, akkor felszámolás alatt álló Szalka-Pig Kft-től. A felszámolásból kilábalva, 2015 végén a Szalka-Pig arrról számolt be, hogy 1,7 millió forinttal tartozik a Tócó-Pecének. A Mékert egyébként cégbírósági ügyekben Fiák képviseli.

Kósa Lajos a Népszavának azt mondta: nem közszereplő magánemberek magánügyleteiről nem áll módjában nyilatkozni, és nem is lenne helyes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik