Közélet

Ne kapaszkodj a buszba részegen!

Mert ha elindul a busz, elesel és az balesetveszélyes. Így járt az a nő, akit az egyik éjszakai járat vezetője sajátos módszerrel akadályozott meg a felszállásban.

Ha valaki láthatóan részegen akar felszállni a buszra, az máris azzal indít, hogy nem tartja be az utazási szabályokat, tehát nincs abban semmi, ha a buszvezető megakadályozza, hogy felszálljon. Az azonban korántsem mindegy, hogyan teszi ezt – derül ki Ákos leveléből.

Most (az eset december 17-én történt – a szerk.) 0:46 körül az Astoria megállónál a 931-es busz vezetője a következőt produkálta: egy csatakrészeg nő, akit úgy támogattak fel a megálló járdájáról, fel akart szállni a buszra. A buszvezető nem nyitott neki ajtót, a le- és felszállás befejeződött, a nő pedig a busz vége felől az első ajtó irányába tántorgott, a busz oldalának támaszkodva.

 

A sofőr ajtót nem nyitott, viszont egy picit megindult, majd megállt, amitől a nő a földre esett, a feje pedig belógott az úttestre, a busz lökhárítója elé. Itt – ugye – nem volt nagy sebességről szó, szerintem el nem üthette volna, viszont a történtekben nem sok korrektségét és emberséget véltem felfedezni… (Biztos van valami belső szabályzat, ami ezt írja elő…)

Kiemelt kép: Wikipedia/Aron_son

Ajánlott videó

Olvasói sztorik