Közélet

Évekig nem zavarta az ÁSZ-t, mennyiért bérelnek a pártok irodát

A Jobbik elleni számvevőszéki hadjárat után még több ellenzéki pártot vágott meg az ÁSZ, mondván szabálytalanul béreltek irodát maguknak. A Hír TV ennek próbált kicsit utánajárni, és megkérdezték az Országgyűlés Hivatalát (aminek korábban meg kellett ismernie az ÁSZ szerint problémás szerződéseket), mi merre hány méter.

Ugyanis az a szabály, hogy az országos listáról bejutott pártok és országgyűlési képviselők irodabérlését a hivatal fizeti. A parlamenti pártok mellett az Együttnek, a DK-nak, a Párbeszédnek és a Liberálisoknak is volt ilyen irodája. Az ÁSZ a 2015-2016-os időszakra vonatkozóan bírságolt 5-10 millió forintra, de indoklás nélkül.

A Hír TV tehát megkérdezte az Országgyűlés Hivatalát, tudtak-e róla, hogy egyes pártok szabálytalanul bérelnek irodát, ha igen, miért nem figyelmeztették őket erre vagy miért nem fordultak a hatóságokhoz, illetve lesz-e következménye, ha a hivatal szabálytalan bérlésben segített. A válasz szerint

a Hivatal kizárólag az országgyűlési képviselők kérésére és az általuk kijelölt irodára, minden egyes esetben értékbecslés alapján köt szerződést, a bérleti díj pedig sosem magasabb az értékbecslésben feltüntetett összegnél.

Arról pedig nincs tudomásuk, hogy az ÁSZ milyen vizsgálatot folytat. Márpedig volt ilyen vizsgálat, az LMP-t egy 260 négyzetméteres, XIII. kerületi lakás áron aluli bérlése miatt vegzálják. Ezért a párt 2012 óta havi 400 ezer forintot fizet, márpedig ezt az összeget az Állami Számvevőszék rendben találta az elmúlt években. Hadházy Ákos LMP-társelnök szerint egy értékbecslés alapján döntött most az ÁSZ. A Lehet Más a Politika mellett a többi pártot is a szerintük túl alacsony irodabérleti ár miatt vágták meg, holott a megelőző években az ÁSZ rendben találta ezeket.

(Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik