Közélet

Pert nyertek a Lokál kiadója ellen

Még novemberben számoltunk be elsőként arról, hogy a Reflektor blogot kiadó Fényszóró Média Alapítvány jóhírnév megsértése miatt pert indít a Lokál című lapot kiadó Modern Media Group Zrt. ellen, valamint helyreigazítást is kérnek egy, a Lokálban megjelent cikk miatt. A Reflektor kedden azt írta, hogy megnyerték a pert, vagyis a Lokál valótlanságokat állított a Reflektorral kapcsolatban és ezért helyreigazítást kell közzétennie.

Jóhírnév megsértése miatt pert indítanak a Lokál kiadója ellen
Az LMP-közeli Reflektor blogról azt írta a kormánybarát bulvárportál, hogy hazudtak, amikor azt írták, fideszes aktivisták bántalmaztak egy vak zongoraművészt.

Az ügy akkor indult, amikor a Reflektor megírta, hogy fideszes aktivisták megtépték Weszely Ernő zongora- és harmonikaművészt. Az idős nők azzal csengettek be az idős, vak férfi otthonába, hogy Soros Györgyről szóló tájékoztató anyagot hoztak, és megkérdezték, kitöltötte-e már a nemzeti konzultációt. A vak férfi azt válaszolta, hogy nem, a füzetet pedig kidobta a kukába. Erre a nők elkezdték tépni a haját és a bal fülét, „rikácsoltak, hogy milyen hálátlan, migránsoztak, kerítéseztek, Soros-bérenceztek”. Végül a szomszéd vetett véget a dolognak.

A blog a zongoraművész lányának, Weszely Zsuzsának az elmondása alapján számolt be a történtekről, a kormánypropaganda pedig gyors ellentámadásba lendült. A Fidesz közleményben azt írta, hogy „Az LMP által foglalkoztatott Ron Werber gyűlöletgyára álhírekkel támadja a nemzeti konzultációt”, a Lokál pedig november 7-i cikkében arról írt: „Az LMP újra és újra bebizonyítja, hogy Soros György érdekeit szolgálják, a nemzeti konzultáció egyik leghangosabb támadói, ami nem is csoda azok után, hogy Szél Bernadett maga is Soros katonája, korábban a Soros által pénzelt migránspárti szervezeteknek dolgozott.” Egy nappal később pedig már egyenesen az LMP tanácsadójának, Ron Werbernek a kitalációjaként állították be a történetet.

A Fényszóró Média Alapítvány ezt követően fordult a bírósághoz. Az alapítvány valóban LMP-közeli, ezt azonban sosem tagadták. A kuratórium elnöke Csarnó Ákos, aki 2014-ben a párt egri polgármesterjelöltje volt, de benne van az alapítványban Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja is.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik