Közélet

Botka átmentette Szegedre az MSZP volt kommunikációs igazgatóját

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2017. 12. 18. 16:03

Kerényi György a város önkormányzatánál folytatja munkáját.
Korábban a témában:

Néhány hónapig volt az MSZP kommunikációs igazgatója Kerényi György újságíró, aki egyebek mellett a Kossuth Rádió főszerkesztője volt 2006 és 2010 között. Kerényi akkor mondott fel a pártnál, amikor Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről.

Kerényi: „Olyan cigánysimogató önéletrajz kevés van, mint amilyen az enyém”
Nem lát bele az MSZP-be és a párt alapszabályát is csak egyszer olvasta el, hogy el tudja helyezni magát a rendszerben.

Most azonban úgy tűnik, mégsem szakad meg a közös munka – mármint Botka és Kerényi között. A hvg.hu azt írja, az újságíró a szegedi önkormányzat kommunikációs vezetője lett. Minderről hivatalos tájékoztatást nem adtak, a kinevezés egy sajtóközleményből derült ki, amit Kerényi jegyzett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

THE HANDMAID'S TALE -- The Emmy-winning drama series returns with a second season shaped by Offred’s pregnancy and her ongoing fight to free her future child from the dystopian horrors of Gilead. “Gilead is within you” is a favorite saying of Aunt Lydia. In Season Two, Offred and all our characters will fight against – or succumb to – this dark truth.(Photo by: Take Five/Hulu)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.