Közélet

Felfüggesztették az őrizetbe vett MSZP-s képviselő párttagságát

Mint korábban megírtuk, az MSZP képviselőjét, Simonka Csabát őrizetbe vették drogkereskedelem miatt. A Budapesti Nyomozó Ügyészség közleményt adott ki, melyben azt írták, pénteken egy budapesti ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A budapesti nyomozó ügyészek pénteken végeztek házkutatást a gyanúsítottnál. A házkutatás során az ügyészek – az előzetes vélemény alapján – kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.

Az MSZP pénteken délután közleményt adott ki, melyben azt írták:

Simonka Csaba önkormányzati képviselő saját maga felel a tetteiért. Az MSZP az eljárás végéig azonnali hatállyal felfüggeszti párttagságát.

A párt honlapja szerint egyébként Simonka Csaba az MSZP etikai bizottságának tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik