Közélet

Földindulás a CBA-nál, a vezér nem áll le, újabb boltoktól szabadulna

baldauf-laszlo-cba(430x286)(1).jpg (baldauf lászló)
baldauf-laszlo-cba(430x286)(1).jpg (baldauf lászló)

A színfalak mögött pezseg az élelmiszeri kiskereskedelmi szektor, nagy durranás volt az a héten hivatalossá vált hír, hogy Baldauf László, a CBA alapító vezére (tavaly év elején mondott le az elnöki pozícióról), az Orbán-kormány – korábbi – feltétlen híve, aki a Békemenetben való részvételre is levélben buzdította a CBA-s dolgozókat, megvált hét üzletétől. A boltokat a Lidl vásárolta meg.

Úgy fest azonban, hogy ez csak kezdete egy leépítési folyamatnak, legalábbis ezt sugallják a Portfolio.hu információi. Márpedig a lap volt az, amely pár napja megszellőztette a Lidl-lel való egyezkedést, hogy aztán pár napra rá beigazolódjon az értesülés.

A lap azt írja most, hogy újabb CBA-egységek körül két másik multinacionális üzletlánc is ott legyeskedik. Balfauf – egyelőre hivatalosan meg nem erősített – információk szerint a Sparral tárgyalhat, több vidéki boltját összekapcsolva, csomagban szeretné értékesíteni.

A lap szerint más CBA-vezérek is elgondolkodtak azon, hogy megszabaduljanak üzletektől. Egyet ismert el ebből a CBA: Dienes Zoltán felügyelőbizottsági elnök egyik üzletét (a X. kerületben az Újhegy Bevásárlóudvarban levőt) bérbe adja, a hírek szerint pedig az Auchan a partner.

Politikailag érzékeny lehet, hogy ha több CBA-s fejes is boltokat adna el, ezért, valószínűsíti a Portfolio.hu, a kormányoldalnak is lehet ehhez egy-két szava, és inkább tűnik esélyesnek, hogy a választások után ütnek nyélbe üzletet, ha meg tudnak állapodni a vevőjelöltekkel.

A Spar nyilatkozata sokat sejtető:

Természetesen ahogy a múltban, úgy a jelenben sem zárkózunk el újabb akvizícióktól – amennyiben ilyenekre lehetőség nyílik – hiszen hosszú távon elkötelezettek vagyunk a magyar vásárlók iránt. Ezt megerősíti az a tény is, hogy stratégiánk fő pillére az új üzletek átadása, valamint a már meglévő üzlethálózat fejlesztése. Ilyen célokra csak az idei évben közel 23 milliárd forintot fordítottunk.

Az Auchan pedig így kommentálta az értesülést:

Az Auchan Magyarország keresi a lehetőségeket, amelyekkel megfelelhet vásárlói igényeinek, és ezt szem előtt tartva folyamatosan dolgozik magyarországi áruházainak fejlesztésén és új értékesítési csatornák kialakításán. Az említett üzlet esetleges bérléséről szóló információkat azonban sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánjuk.

A Portfolionak azt nyilatkozta Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője, hogy Baldauf László jelenleg nem kíván nyilatkozni, amennyiben megállapodás születik üzleteinek további hasznosításával kapcsolatban, úgy erről tájékoztatni fogja a sajtót is. (Baldauf egy hete még tagadta egyébként, hogy eladna boltot, aztán e hét kedden a GVH oldaláról derült ki, hogy mégiscsak megválik 7 üzlettől.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik