Közélet

20-40 ezer forint pluszpénzt kapnak karácsonyra a vasutasok

Karácsonyi pénzt kapnak a vasutasok: a napokban összesen mintegy 37 ezer dolgozó számíthat 20 és 40 ezer forintos „pulykapénzre” – írja a napi.hu a Vasutasok Szakszervezetének a tájékoztatása alapján. A MÁV-HÉV-nél és a Záhony-Portnál dolgozóknak kapják a kisebb összeget, egyszeri 20 ezer forintot, a csoport többi vállalatánál pedig 40 ezer forint lesz az év végi pluszpénz.

Az ágazatban az év eleji átlag 13 százalékos béremelés mellett év közben tovább növekedett a jövedelem, és azt remélik a munkások, hogy munkáltatóval korábban kötött három évre szóló 30 százalékos megállapodás mentén januárban kezdenek egyezkedni a cégvezetéssel a jövő évi bérfejlesztésről.

A létszámhiány mégsem csökkent, annak ellenére sem, hogy az úgynevezett ajánlási program keretében 35 ezer forintot kap minden régi dolgozó, aki egy újat hoz a céghez. A MÁV-csoport továbbra is több száz új jelentkezőt tudna azonnal foglalkoztatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik