Közélet

Örülnek a Fideszben Soros ellenkampányának

Nem baj, hogy Soros visszavágni készül, legalább forró marad a téma, a védekezés újra spirituszt visz a hosszú ideje napirenden lévő, ezért idővel logikusan ellaposodó ügybe

foglalta össze a hvg.hu fideszes politikusok és háttéremberek véleményét Soros György ellenkampányáról. A Magyarország ellenségének beállított pénzember pontról pontra cáfolta a nemzeti konzultáció állításait, Orbánt egy maffiaállam vezetőjének nevezte, majd ellenkampányba kezdett és több platformon hirdetni kezdte, hogy hazudik az Orbán-kormány.

Soros ellentámadásba lendül: Orbán maffiaállamot vezet!
A magyar kormány főellensége kiáll az általa támogatott civilek mellett, mert szerinte már nem csak szervezeteket, hanem személyeket fenyegetnek Orbánék.

A Fideszben állítólag nem félnek Soros visszavágásától, mert szerintük túl buták a választók ahhoz, hogy az ellentétes álláspontok közül mérlegelve döntsenek. 

„Csak egy nagyon szűk, értelmiségi réteg tudja értelmezni, a választók széles tömege csak annyit ért majd az egészből, hogy Magyarország ellensége visszatámadt” – mondta egy fideszes, ezzel saját munkájukat is dicsérve, miszerint sikerült Sorosból közellenséget csinálni a közpénz milliárdokat felemésztő kormányzati kampánnyal.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik