Közélet

A végrendeletet is felül lehet írni (X)

24.hu
24.hu

2017. 11. 28. 11:49

Kevesen tudják, hogy ha nem tetszik, amit ránk hagytak, akár el is cserélhetjük az örökséget. Ugyanis az örökösök szabadon egyezséget köthetnek egymással a hagyatéki tárgyaláson, ha a végrendelettől eltérően osztanák fel az elhunyt vagyonát.

Nemrég derült ki, hogy Klapka György kitagadott, és az öröklésből kizárt legidősebb fia mégis kapott egy Vámház körúti lakást az Aranyember hagyatékából. Klapka gyermekei apjuk szándéka ellenére ugyanis felülírták végakaratát, és saját maguk döntöttek a hagyatéki vagyon elosztásáról. Az ügyben még bírósági perre sem volt szükség, az örökösök ugyanis a hagyatéki eljárás során megegyeztek, cserébe a kitagadott fiú elállt a további követeléseitől.

Bármilyen furcsa is, az örökösök szabadsága meglehetősen nagy az örökség elosztásával kapcsolatban. Akár törvényes, akár végrendeleti öröklésről van szó, az örökösöknek lehetőségük van a hagyatéki eljárás során a közjegyző előtt egyezséget kötni a hagyatéki vagyon egymás közötti felosztásáról. Eldönthetik, hogy a hagyaték egyes elemeit ki örökölje, azaz akár el is cserélhetik a rájuk hagyott vagyontárgyakat. Fontos azonban, hogy az eljárás során az egyezség csak a hagyaték tárgyaira terjedhet ki, azaz a már meglévő autót nem cserélhetjük el egy, a hagyatékban lévő lakásra.

Enyém a kastély, tiéd a rozsdás bicikli

Abban az esetben például, ha egy szülő úgy végrendelkezik, hogy az egyik gyermekére hagyja a balatoni présházát, a másikra pedig a horvátországi nyaralóját, akkor a gyermekek dönthetnek úgy, hogy elcserélik az örökrészüket. Így akinek esze ágában sincs szőlőt művelni, az inkább a tengerparti nyaralót örökli, aki pedig szívesen megpróbálkozna a szőlőműveléssel, az a présházat kapja, annak ellenére, hogy az elhunyt szülő a végakaratában éppen fordítva rendelkezett. Akár az is előfordulhat, hogy a nekik járó örökrész arányától eltérően egyeznek meg: míg az egyik testvér kapja a vagyon nagy részét – házat, autót, telket –, addig a másik fél alig részesül a hagyatékból. Ebben az esetben viszont fontos, hogy legalább valami, akár egy rozsdás, régi bicikli neki is jusson.

A hagyatéki eljárás során más módon is lehet egyezséget kötni. Tartozással terhelt hagyaték esetén a követelés kiegyenlítése érdekében átruházhatjuk a vagyont a hagyatéki hitelezőre, vagy az örökrészünket a törvény által meghatározott személyi kör részére – például a gyermekünknek – akár el is lehet ajándékozni.

Legyen meg a te akaratod!

Az örökösök szabadsága a hagyatéki eljárás során azt is lehetővé teszi, hogy akkor is elfogadják az örökhagyó végintézkedését, ha az hibás. Ha például kiderül, hogy a végrendelet – formai okok miatt – érvénytelen, és a közjegyző felhívja erre az örökösök figyelmét, ennek ellenére dönthetnek úgy, hogy mégis a végrendeletben foglaltaknak megfelelően kérik átadni a hagyatékot.

Ha az örökösök békésen meg tudnak egyezni, akkor az egyezség megkötésére a hagyatéki eljárás során, annak jogerős lezárása előtt kerülhet sor. Ám gyakran előfordul, hogy nem megy zökkenőmentesen az osztozkodás. Fontos tudni, hogy ebben az esetben, azaz, ha jogvita van a felek között, akkor hagyatéki perben, bírósági tárgyalás keretében születhet csak döntés a hagyaték sorsáról. Ez azonban lényegesen hosszabb és költségesebb megoldás, mint a közjegyző előtti egyezség megkötése.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.