Közélet

LMP: a paksi bővítés teljes egészében korrupción alapul

Az ellenzéki párt szerint az Európai Bizottság is szakmaiatlan módon fogadta el a bővítést.

A paksi bővítésnek „nincs olyan részlete, nincs olyan része, amelyik ne hazugságon vagy korrupción alapulna” – erről beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országos elnökségi tagja. Példaként említette azt, hogy a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában álló FEJÉR-B.Á.L. Zrt. konzorciuma építheti a beruházáshoz tartozó radioaktívhulladék-tárolót. Ungár szerint így megvalósulni látszik az, amivel korábban csak viccelődtek, hogy Mészáros tölti majd ki a projekt negyven százalékos magyar beszállítói arányt.

Ez nem csak a korrupció miatt szörnyű dolog, de felelőtlen is – mutatott rá Ungár Péter, mondván, Mészáros Lőrinc semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik ilyen nukleáris beruházásokhoz. A politikus szerint ugyanerre utal az a hír is, hogy „teljesen szakmaiatlan, csupán politikai és korrupciós módon fogadta el az Európai Bizottság a paksi bővítést, az engedélyeztetési eljárás korrupció és pénzmosás keverékén keresztül jött létre”.

A politikus kifogásolta azt is, hogy a kormányzat máig nem adta ki az ügyben eljáró Klaus Mangold német lobbistával kötött szerződést. A mai napig nem tudatjuk, hogy egy lobbista, akit a magyar kormány azért fizetett, hogy átmenjen az Európai Bizottságon az engedélyeztetési eljárás, miért tekinthetett bele olyan nemzetbiztonsági információkba, amelyekbe magyar képviselők sem tekinthetnek be.

Kitért arra is, hogy a paksi atomerőműbővítés fővállalkozója, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern folyamatosan tagadta, hogy létesítményeiből került a levegőbe „nukleáris felhő”, Süli János paksi bővítésért felelős miniszter pedig mindeddig nem tájékoztatott a jelenség esetleges hatásairól, „azt mutatja, hogy a magyar emberek biztonsága sem érdekli őket”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik