Olyan csapatban akar játszani, amelyik minden sorozatban a csúcsra érhet – mondta Morten Mörk, amikor lánya aláírt Győrbe. Arról nem beszélt az apa-menedzser, hogy lánya miért nem a – lapértesülések szerint – csúcsgázsit kínáló Vardar Szkopje vagy Rosztov-Don ajánlatát fogadta el. Nora Mörk, a világ egyik legjobb játékosa a norvég Larvikból érkezett a kisalföldi világválogatottba. A norvég VG című lap már az átigazolás előtt úgy tudta,
Aki végül úgy döntött, elfogadja a Győr ajánlatát. Nem csupán Mörk, de Görbicz Anita, a brazil Amorim, a norvég Grimsbö és Oftedal, a holland Broch és Groot, a dán Hansen, a német Althaus alkalmazása egyaránt azt mutatja, a Győr a földkerekség legjobban fizető klubjai közé tartozik, hiszen másként nem tudná idehozni a világklasszisokat. Meg is kérdeztük a Győrt, mennyi fizetést kap a legjobban és a legrosszabbul kereső játékosa, illetve arról is érdeklődtünk, mennyi az átlagfizetés az egyesületnél. A klub azt válaszolta: „a játékosok között fennálló munkaszerződésekben foglalt titoktartási kötelezettség miatt” nem áll módjukban tájékoztatást adni. Noha csak számokat kértünk, azt, hogy társítsák őket nevekhez, nem.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Több milliós csúcsgázsik
A Mörk fizetésére vonatkozó adat irányadó lehet, miként az is, hogy a norvég TV2 korábban Katrine Lunde győri bérét évi 1,5 millió norvég koronára, azaz évi majd 50 millió forintra tette. A román Gazeta Sporturilor cikkéből pedig tudhatjuk, mennyit keres a világ legjobban kereső női kézilabdázója: Cristina Neagu, a háromszor is a világ legjobb játékosának választott balátlövő szezononként 300 ezer eurót, azaz több mint 90 millió forintot kasszíroz a BL-esélyes CSM Bucurestiben. Ebből legalábbis annyi világos, hogy a topjátékosok fizetése havi több millió forintot tesz ki.
Ugyanakkor a magyar liga aktuális helyzetéről talán nem is világ legjobb csapatának kifizetései mondják el a legtöbbet, hiszen az papírforma, hogy a Győr csak nemzetközi szinten is kiemelkedően versenyképes bérekkel hozhatja ide a sztárokat. Beszédesebb a vidéki városok klubjainak financiális helyzete: az Érd Párizsból a francia Coralie Lassource-ot, a svéd válogatott Jamina Robertset pedig hazájából, a Savehof csapatától csábította el. A Debrecen az utóbbi években Oroszországból, Rosztovból és Franciaországból, Nizzából tudott igazolni. A Siófok a macedón Szkopjéből és a dán Viborgból, a Kisvárda szlovén Ljubljanából szerződtetett külföldi játékost.
Veszprémi világelsők
Nem csak a nőknél vannak a magyar klubok a fizetési lista élén: a Veszprém férficsapata például 3,1 milliárd forintot költött el 2016-ban. A személyi ráfordítások terén csupán a bakonyiak tudnak versenyezni a katari tulajdonosa pénzelte francia PSG-vel.
Ebből világos, hogy a magyar bajnokság a világ egyik legjobban fizető ligája. Ez annyiban meglepő, hogy ez a gazdasági teljesítmény nem következik a csarnokok telítettségéből, a sportszervezetek kereskedelmi bevételeiből, az átlagos televíziós nézettségből, azaz a piacból. Ám magyarázza a helyzetet a közvetett állami támogatások növekedése.
Közvetett állami támogatás, közvetlen némaság
Kíváncsiak voltunk arra, hogy ebben a környezetben mekkora fizetést adnak a klubok a játékosoknak, ezért körkérdést küldtünk a tizenkét női NB I-es csapatnak. Összesen öt klubtól kaptunk választ, és mindössze kettő olyan volt, amelyik hajlandó volt számokat is mondani. A Budaörs arról tájékoztatott, hogy 21 tagú kerete, a fizetés nettó 100 és 800 ezer forint között mozog, az átlag 300 ezer. Az utolsó előtti helyezett Vasasnál nettó 200-250 ezer forint a fizetés.
E két klubon kívül válaszolt még az MTK, amely jelezte, hogy 19 tagú a kerete, egyetlen idegenlégióst alkalmaz, játékosai fizetése pedig az NB I-es átlag alatt van. (Bár annak összegét mi a fentiek okán nem ismerhetjük.) A két topcsapat is válaszolt a levélre, de konkrétumot keveset írtak, az FTC jelezte, hogy a játékosok jövedelmét belügyként kezeli, a Győr pedig, ugye, szintén azt írta, erről nem ad tájékoztatást, a többiek nem reagáltak a megkeresésre.
Pedig lenne miért válaszolni, a kézilabda ugyanis kiemelkedő közvetett állami támogatást kap. A futball, ugye, a taorendszer első számú kitüntetettje, a program első három évében háromszor annyi társasági adókedvezményből származó támogatást kapott, mint a második legnépszerűbb csapatsport, a kézilabda, de a különbség egyre csak csökken.
A futball 2012 óta évi 30-40 milliárd forint bevételhez jut a társasági adóból, a kézilabda támogatására tavaly már 26,4 milliárd forintot adtak a cégek, ez a két évvel korábbi összeg duplája. Ezt egészítik ki az olyan állami dotációk, mint a legutóbbi évadban a Szerencsejáték Zrt. támogatása: a cég az aktuális évadban 3,3 milliárd forinttal segíti a kézilabda-szövetséget.
Ekkora állami támogatás mellett is hiába számítunk legalább minimális átláthatóságra, a klubok hallgatnak az adatokról. Válaszok hiányában megnéztük, mi olvasható ki a csapatokat működtető cégek és egyesületek mérlegeiből, beszámolóiból. Az már önmagában érdekes, hogy – egy sor NB I-es csapat mellett – a földkerekség legjobb csapatai közé tartozó Győr egyesületi formában működik: a sportbizniszben aligha találunk olyan komoly szereplőt, amelyik nem vállalkozásként üzemel.
Az elérhető adatokból kevés konkrétum rögzíthető,
Az egyes játékosfizetésekre nem tudunk következtetni a számokból, de az látszik, hogy a munkavállalók száma és a ráfordítások nagysága is kiugróan nagy: a budaörsi elszámolásban 2015-ről 2016-ra csaknem 50 százalékos növekedést látunk, Debrecenben 43 százalék, az FTC-nél 45 százalék, a Békéscsabánál 125 százalék az emelkedés. Győrben a 2015-ös 717 millió 2016-ra 850 millió forintra nőtt.
Ezt támasztják alá a sportfejlesztési programokban látható adatok is. A taopénzek nem fordíthatók játékosok fizetésére, elsősorban utánpótlás-nevelési feladatok finanszírozására szolgálnak, ám sokféle modell alakult ki, hogyan segítsék a felnőtt csapat működését ebből a forrásból. Például a játékosok edzői feladatokat is ellátnak, a felnőtt csapat edzője szakmai igazgató lesz, így az utánpótlásért is felel, a csarnokokat az utánpótláscsapatok bérlik és így tovább. Azaz bár elvileg a klubok taópályázatai nem irányadók a személyi jellegű ráfordításokban, érdemes néhány adatot bemutatni.
A Békéscsaba 2017/2018-as anyagában például azt látjuk, hogy 2015-ben 78 milliót tett ki a bérkifizetés, 2017-ben 176 milliót, miközben a működési költségek nem változtak, az anyagköltség ugyanannyi, a szolgáltatásokért meg 18 millióval kevesebbet számolnak, csak a fizetések nőnek irdatlan ütemben. A Kisvárda büdzsétervezete igazi esetpélda: e szerint 2016-ban 175 millió forintos költségvetéssel terveztek, ebből 140 millió, azaz az összeg 80 százaléka a taóból származik. A váci klub pedig csak a 2017/2018-as időszakban 290 milliót hívhat le. A példák sokáig sorolhatók, ám ami biztos: jól látható, miként növekszik követhetetlenül az NB I-es női csapatok költségvetése, hogyan költenek egyre többet bérekre, miként válnak egyre inkább fenntarthatatlanná tao nélkül, miközben a bevételi oldalon nem látszik piaci alapú növekedés, az egész rendszert a közpénz tartja össze.
Azaz a kézilabda a közvetett állami támogatásnak köszönhetően érdemi kiadásnövelést tud felmutatni. Cserébe mára legalább annyira átláthatatlan, mint a futball.
Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt
