Közélet

Egyedül neveli a gyerekét? A pártok zömét ön nem érdekli

Csak az LMP és a Jobbik képviselőjét érdekelte az egyszülős családok gondja. Szél Bernadettet újságírók szorongatták.

Az egyszülős családok helyzetének javításáért hívott össze ötpárti egyeztetést péntekre az LMP, ám azon csak a Jobbik képviselője jelent meg. Szél Bernadett, az LMP társelnöke a tanácskozás után újságíróknak elmondta: minden ötödik magyar család egyszülős, akik azonban igen kevés segítséget kaptak a kormánytól az elmúlt időszakban, és nem csak az elmúlt hét évben.

Az LMP tízpontos javaslatot készített, amik közül Szél azt emelte ki: biztosítani kell, hogy a gyermekkel egyedül maradó szülő hozzájusson az őt megillető, valós jövedelemnek megfelelő tartásdíjhoz. A párt megyénként hozna létre egy családközpontot, ami többek közt jogi segítséget nyújtana és minden információt megadna az érintetteknek.

Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a válások megelőzésére is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, de a civil szektor bevonását is ösztönöznék a gyermeküket egyedül nevelők támogatására, amit a politikus “pótnagyi programnak” is nevezett.

Biztos biztos?

Szél kérdést kapott azzal kapcsolatban is, hogy Brüsszelben találkozott több uniós biztossal, majd azt nyilatkozta, szerinte a biztosok között sincsen egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az uniós források visszatartása lehetséges-e vagy sem, ha jogállamiságot sért egy adott ország.

A társelnök kijelentette, a források visszatartásának kérdését felvető Vera Jourová igazságügyi biztossal Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára is találkozott, ami indokolt is, hisz szükség van a párbeszédre. Közölte, hogy tárgyalt Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős biztossal is, aki viszont nem osztja a forrásmegvonásról szóló véleményt. Vagyis nem egy bizottsági, csupán egy biztosi véleményről van szó. Mindenesetre nagy bajban lennénk, ha a források csökkennének, és Magyarország érdeke is az, hogy jogállam jöjjön létre – mondta.

Kérdéseket kapott Weszely Zsuzsa állításával kapcsolatban is, aki a Reflektor blognak korábban mondta, édesapját inzultáltak azért, mert nem töltötte ki a nemzeti konzultációs ívet. Szél kijelentette, itt nem az a kérdés, hogy Weszely kinek az alkalmazásában áll, hanem az, hogy mit tesznek a kormánypártok a hasonló esetek megelőzése érdekében.

Emlékeztetett, a rendelkezésre álló információk alapján két fideszes aktivista bántalmazott egy vak embert. Szerinte senkinek nincs joga olyan szinten fellépni saját politikája érdekében, hogy bántalmaz egy másik embert. Közölte azt is, a jelenlegi jogrendszerben az LMP nem tud feljelentést tenni az ügyben,

viszont nem is a mi dolgunk lépni, hanem a Fideszé, mert fideszes aktivistákról van szó.

(Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik