Közélet

Még nem jártak a nyomozók a Jobbiknál

Az Állami Számvevőszék szerint az ellenzéki párt akadályozta a párt gazdálkodásának ellenőrzését.

Hiába kezdődött már meg egy hónapja a Jobbik gazdálkodásával összefüggő nyomozás, a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy még nem jártak nyomozók a pártnál.

Az ügyészség októberben rendelt el nyomozást az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján, miután az ÁSZ bejelentette, hogy álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. Közleményük szerint a szervezet a július 10-én nyilvánosságra hozott, második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodása törvényességének ellenőrzését, ám a párt a számvevőszék többszöri megkeresése ellenére sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

A párt szerint folyamatosan tartották a kapcsolatot az ÁSZ-szal és a kért adatokat átadták. Azonban az ÁSZ a tervezettől eltérően a 2017 első féléves pénzügyeit is ellenőrizte volna a pártnál, mégpedig személyesen, pont akkor, amikor tudták, hogy a gazdasági igazgató szabadságon lesz, így nem is találták a meg nem beszélt találkozó helyszínén. Schön Péter gazdasági igazgató ezért kérdésekkel fordult az állami szervhez, de azokra válaszokat nem kapott, helyette az Ügyészséghez fordult az ÁSZ.

A lapnak a Jobbik szóvivője, Jakab Péter elmondta: sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgattak meg senkit, és nem kértek be tőlük dokumentumokat sem. Ugyanakkor a párt kérés nélkül átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának az ÁSZ-szal folytatott levelezést, mert az indította el a nyomozásba torkolló ügyet.

Kiemelt kép: Neményi Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik