Közélet

Elcsalt ötmillió dollár adományt a Vöröskereszt

A Nemzetközi Vöröskereszt pénteken elismerte, hogy a csalás és a korrupció miatt ötmillió dollár, átszámítva 1.3 milliárd forint segélynek nyoma veszett a nyugat-afrikai Ebola-járvány idején – írja a BBC.

Az Ebola 2014 és 2016 között legkevesebb tízezer halálos áldozatot követelt, főként Libériában, Sierra Leonében és Guineában pusztított.

A Vöröskereszt genfi központja akkor összesen 100 millió dollárt utalt át a szervezet regionális egyesületeinek a megfertőzöttek megsegítéséért és a járvány megállításáért.

Csakhogy, mint most kiderült, Libériában 2.7 milliárd dollárt nyúltak le az áruk túlértékelésével, az irreálisan magas fizetésekkel és a nem létező munkások kifizetésével. Sierra Leonében a Vöröskereszt stábja egy helyi bankkal együttműködve kétmillió dollárt tett zsebre, míg Guineában körülbelül egymillió dollárnak veszett nyoma fiktív számlák miatt.

A Vöröskereszt mélyen sajnálja a történeket, és szigorúbb gazdasági szabályzatot vezet be. Mint mondták, az adományozók pénzének elcsalása minden segélyszervezet rémálma.

Lehetetlen megjósolni, hogy mikor fog kitörni a következő hatalmas járvány
Egy új tanulmány szerint a mai módszerekkel felesleges a következő pandémia után kutatni.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Kenzo Tribouillard

Ajánlott videó

Olvasói sztorik