Közélet

40 milliárd eurós Marshall-tervvel tartanák Afrikában a leendő bevándorlókat

Antonio Tajani EP-elnök ötlete egybecseng a magyar kormányéval: helyben kell kezelni a kibocsátó országok gondjait.

Afrikai Marshall-terv létrehozására tett javaslatot hétfőn az Európai Parlament (EP) elnöke Tunézia fővárosában. Antonio Tajani közölte, javasolni fogja, hogy 40 milliárd eurót fordítsanak erre a célra az Európai Unió 2020-2026-os költségvetéséből.

A tunéziai parlament előtt mondott beszédében az olasz politikus azt mondta, a terv elősegítené Afrika gazdasági és szociális fejlődését, és megakadályozná az észak felé irányuló migrációs hullámokat.

Tajani kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Tuniszba. Közölte, az együttműködés az olyan kérdésekben, mint a terrorizmus, a határellenőrzés és a szélsőségesség felszámolása, a kulcsa az európai biztonságnak. Kijelentette:

Európának az Afrikának szánt igazi Marshall-terv útját kell választania, vagyis be kell fektetnie. Meg kell próbálni megérteni, hogy miért indulnak neki emberek ezrei, hamarosan milliói a hazájukból: az éghajlatváltozás, a sivatagosodás, amely felfalja a mezőgazdaságot, az éhínség, az aszály, a háború, a szegénység és a népességnövekedés miatt.

Az olasz politikus szerint az afrikai kontinensen tapasztalható népességrobbanás miatt 2050-re 2,5 milliárd ember, többségében fiatal él majd Afrikában, akiknek meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a jövőben szülőhelyükön boldogulhassanak.

Tajani szerint a béke, a stabilitás és a fiatalok foglalkoztatása szükséges ahhoz, hogy elkerüljék: a “munkaszerzés álma olyan csalódássá váljon, ami a fiatalokat kiszolgáltatja a szélsőségességnek vagy az ország elhagyására készteti őket.” Azt is elmondta, hogy csökkenteni kell a munkanélküliség arányát a fiatalok körében.

(MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Michael Kappeler)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik