Közélet

Pár év alatt lerohadt a felújított 1-es villamos

Hónapok óta ugyanazon a hányásfolton várják az utasok a villamost - írja a BKK-nak olvasónk. Nos, igen, megépíteni, felújítani nem elég, időnként takarítani is kell.

A városban járva bárki láthatja, hogy nemcsak a régi, leromlott állapotú vonalak koszosak elhanyagoltak, hanem gyakran a felújított vagy épp új szakaszok is. Ez ugyanúgy igaz sajnos az 1-es villamosra, mint a 4-es metró egy-egy megállójára.

Viktor márciusban jelezte először a BKK-nak az 1-es villamos megállóinak csapnivaló állapotát, akkor lerázták. Viktor most újabb levelet írt a BKK-nak, amelyet a BKV-Figyelőnek is eljuttatott.

2017. március 3-án kerestem meg önöket az 1-es villamos állapotáról és takarításáról érdeklődve. Levelemhez csatoltam képeket arról, hogyan is nézett ki akkor az 1-es villamos egyik (Puskás Ferenc Stadion) megállója, mert egyértelmű, hogy az átadás óta kitakarítva, karbantartva nem lett, maximum a szemetet szállították el.

Hosszú idő után válaszoltak, miszerint minden rendben van, az állomások állapota tiszta, megfelelően takarítják őket. Egyértelmű volt, hogy ennek az állításnak semmi köze a valósághoz, egyszerűen hazudtak az ügyfeleiknek (bár ez még mindig jobb egy fokkal, mintha rendőrt hívnának rájuk, mert feltárt egy hibát, vagy azért, mert leült az útpadkára, amit már megszokhatott a nagyközönség).

Március óta elkezdtem dokumentálni a Népligetnél található villamosmegálló állapotát. A megálló május környékén elkezdett szétesni, a panelek kihajlottak amit egy több kilós kővel támasztottak ki, hogy ne hajoljon be az utasok közé (arra már senki sem gondolt, hogy hányan botlanak meg esetleg magában a kőben).

Ha jól látom, a munkatársuknak sikerült ezt visszakalapálni, viszont örömmel jelentem, hogy szerencsére a kő ma is, 2017. augusztus 15-én változatlanul a helyén van! A paneleket is csak sima fémlappal helyettesítették ott, ahol bármi kár keletkezett (ami bár undorítóan néz ki, még mindig jobb, mint a többi panel, amit simán otthagytak behorpadva, lehányva és lerohadva).

Tisztán látható, hogy egyetlen megálló sem volt egyetlen egyszer sem letakarítva, vagy rendesen karbantartva legalább fél éve (szerintem valójában régebb óta).  Ugyanazon a hányásfolton várják az utasaik a villamost több mint negyed éve. A megállók állapota minősíthetetlen. Mindössze 2 év alatt egy egész villamosvonalat sikerült lezülleszteniük (a megállók környékén megtalálható teljesen kiszáradt növényzetről nem is beszélve).

Itt már az sem megoldás, hogy kitakarítják az állomást, ilyen mértékű nemtörődömség csak egy hasonló állami cégben fordulhat elő, a vezérigazgatójuk hozzáállása és viselkedése erre a legjobb példa. Mellékeltem az albumból egy-két válogatott gyöngyszemet, bár ez közel sem az összes fénykép, csak egy válogatás.

Levelemet másolatként elküldtem a szabad sajtó képviselőinek, Vitézy Dávidnak és politikai pártoknak, akik segíthetnek felhívni a figyelmet az óriási méretű hanyagságra, figyelmetlenségére és tudatos félretájékoztatásra.
Ezzel együtt privát fórumot hoztunk létre a megállók folyamatos feltérképezésére, helyzetük dokumentálására – amit a megfelelő időben megosztunk majd a nagyközönséggel is.

Sajnálom, hogy ennyire nem érzik, mekkora felelősségük van egy-egy ilyen témával kapcsolatban – tekintve, hogy nagyvárosokban csak a tömegközeledés lehet a jövő. Önök viszont azt érik el újra és újra, hogy minél kevesebb ember használja és bízzon meg a tömegközlekedésben, ezáltal hozzájárulva az élhetetlen, autókkal bedugított városi élethez.

Kérem, ne próbálják meg a felelősséget elhárítani azzal, hogy önök csak egy takarítócéget alkalmaznak – bár ebben nagyon profik: amikor az ellenőrökkel van probléma, akkor nagyon könnyen lehet a biztonsági cégre mutogatni, amikor pedig a jegyrendszerrel van probléma, nyugodtan moshatják minden felelősség nélkül a kezüket a T-Systemsre mutogatva.

Gondolom, ezt tették volna a PQS-re mutatva is (ha ők az alkalmazott takarítócégük), és semmilyen felelősséget sem éreztek volna ezzel kapcsolatban – talán csak azért nem fog ez most így történni, mert felhívtam erre előre a figyelmüket. Kérem, ne hívják ki rám a rendőrséget sem: a jövő hónap végén megteszem az utolsó utam a BKV-val, és utána már nem is zaklatom önöket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik