Közélet

Facebookon és Vaterán keresnek tanárokat az iskolák

„Három olyan budapesti iskoláról is tudok, ahonnan egy nappal a tanévkezdés előtt még négy-hét pedagógus hiányzott. Van olyan általános iskola, ahol az elsős osztálynak nincs még tanítója, nem tudtak kit bemutatni a szülőknek és a gyerekeknek” – mondta az Eduline-nak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Facebookon, Jófogáson, Vaterán, ismerősökön keresztül, más közösségi oldalakon, mindenféle felületen próbálnak pedagógust találni az iskolák

– tette hozzá.

Az Eduline a Vaterán, az „oktatás-tudomány” kategóriában például 1308 álláshirdetést talált, a Jófogáson is több mint száz van. A pedagógusi állásokat hivatalosan is, a közigazgatási állásportálon is meg kell hirdetni.

A „tanár” szóra keresve 237, a „tanító” kifejezésre 74, „óvodapedagógusra”48 álláshirdetést dobott ki a rendszer Budapesten. Ha országosan keresünk, 222 óvónői, 779 tanári, 210 tanítói, 144 gyógypedagógusi állást találunk – írja a portál.

Több tanár felmondott, osztályokat vontak össze – rázósan indul a tanév a Budaiban
Két évvel a botrányos igazgatóváltás után még mindig forrnak az indulatok a Budai Nagy Antal Gimnáziumban. Szülők, tanárok és diákok aggódva várják a ma kezdődő tanévet.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik