Közélet

Szülésznő és matektanár került a Momentum elnökségébe

Az augusztus elején lemondott tagok helyett választottak újakat.

Új elnökségi tagokat választott szombaton a Momentum küldöttgyűlése, miután augusztus elején lemondott Pottyondy Edina és Kádár Barnabás. Az új tagok: Dukán András és Cseh Katalin.

Dukán András Ferenc 4 éve dolgozik matematika- és etikus vállalkozói ismeretek tanárként, 2016 tavasza óta a Momentum közösségének tagja. Eddig a párt oktatási programján dolgozott, illetve a csepeli alapszervezetet vezette.

Cseh Katalin szülész-nőgyógyász rezidens, Hollandiában pedig egészségügyi közgazdaságtan szakon végzett. A Momentum alapítójaként 2015 óta a szervezet tagja. Az elmúlt fél évben a Momentum egészségügyi programján dolgozott, emellett a párt nemzetközi kapcsolatainak kiépítését segítette.

A párt közleménye szerint az elnökség új tagjai is egyetértenek a bal- és jobboldali szembenállás meghaladásának szükségességével, és azzal, hogy a saját, Magyarországról alkotott jövőképünket képviselve kell politizálniuk.

Közölték: az új tagokkal legközelebb augusztus 20-án lehet találkozni, amikor a Momentum bemutatja a Cselekvés Köreit és az ehhez tartozó platformot, amellyel eszközt adnának azok kezébe, akik „szeretnének egy tettrekész közösség részévé válni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik