Közélet

Hónapokkal az esküvő után derült ki, hogy a férj megölte felesége kislányát

A nőnek egy korábbi kapcsolatából már volt egy gyermeke, akivel a férfi olyan durván bánt, hogy abba belehalt. A dolog azonban csak azután derült ki, hogy összeházasodtak.

A utahi Salt Lake Cityben élő Jake Jensen barátnőjének előző partnerétől született, 19 hónapos kislánya 2016 januárjában halt meg. A koraszülöttsége miatt bénulástól szenvedő kislány egymás után két rohamot is kapott, és a másodikat nem élte túl. A férfi és a nő nem sokkal ezután házasodott össze, és júniusban pedig megszületett közös gyermekük is.

A gyermek halálának okát az idén januárra befejezett orvosszakértői vizsgálatok szerint súlyos fizikai bántalmazás okozta. A kislánynak sérült a feje, a szeme, és mindkét lába el volt törve. Mint kiderült, mindkét roham alkalmával Jensen volt otthon a gyermekkel, amíg az anyja dolgozott. A férfit hétfőn vádolták meg a gyermek megölésével.

NY Post

Ajánlott videó

Olvasói sztorik