Közélet

A leárulózott Molnár Zsolt teljes mellszélességgel Botka mellett

Pedig korábban az MSZP miniszterelnök-jelöltje nevezte árulónak. A párt országos elnökségének tagja találkozott a szegedi polgármesterrel, az a megállapodás született, olnár Zsolt “teljes mellszélességgel” támogatja a szocialisták szövetségi politikáját.

Ezt Botka László közölte az MTI-vel, miután a két politikus Szegeden egyeztetett.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje jelezte: az ügyet lezártnak tekinti. Közölte, a szövetségi politikát a párt májusi kongresszusa fogadta el egy határozatban.

Botka László tájékoztatása szerint Molnár Zsolt, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke is, azt közölte vele, hogy ezután csak biztonságpolitikai szakkérdésekkel kíván foglalkozni.

A miniszterelnök-jelölt megjegyezte, ő hívta Szegedre hétfőn Molnár Zsoltot.

A két politikus között azután élesedett ki a konfliktus, hogy Botka László a 168 óra című hetilapnak adott, a múlt héten megjelent interjúban azt mondta, nem tűri pártjában az árulást és a kollaborációt a Fidesszel. A szegedi polgármester az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette Molnár Zsoltnak egy a szövetségi politikával kapcsolatos nyilatkozatát.

Molnár Zsolt abszurdnak nevezte Botka László nyilatkozatát.

Ezzel együtt óriási bajban az MSZP, ugyanis június után tovább csökkent a támogatottságuk. A szocialista párt a teljes népességben már csak 8, a pártválasztók között 15 százalékon áll, ez egy, illetve két százalékponttal kevesebb, mint júniusban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik