Belföld

Botka László leárulózta párttársát, Molnár Zsoltot

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje választási szövetségbe hívja az ellenzék pártjait, de a demokratikus oldal kollaboránsait, „jószándékú balekjeit” támadja, bírálja. A balekokat nem nevezi meg, de ők azok, akik háromféle pólust akarnak csinálni.

Szerinte nincs szükség az Együtt, LMP, a Párbeszéd formálódó szövetségére, az Új Pólusra. Úgy látja, a kispártok csak játszadoznak, negyedévente újabb és újabb ötlettel állnak elő.

Molnár Zsolt szocialista elnökségi tagot, aki javaslataival szembemegy a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával, Botka árulónak tartja.

Ő nem tűri az árulást és a Fidesszel való kollaborációt.

Mi demokratikus párt vagyunk, ha valamit közösen eldöntünk, és azt valaki egy hónappal később nyíltan, a sajtóban kritizálja, az árulás.

Önmagáról azt mondja, sokak érdekét sérti, a Fideszét, a Jobbikét, a kispártokét, de Gyurcsány Ferencét is.

Részletek a csütörtöki 168 Órában.

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy folytatódik a baloldali polgárháború, az MSZP-n belüli kiszorítósdi, ahelyett, hogy a NER és Orbán Viktor leváltására koncentrálnánk, mondta az Indexnek Molnár Zsolt.

Botka személyét támogatja, de a követendő stratégiával kapcsolatban más véleményen van. „Én a teljes körű együttműködés híve vagyok, a Jobbikot leszámítva az MSZP-nek valamennyi ellenzéki párttal össze kellene fognia, csak így váltható le a Fidesz”, magyarázta.

(168 Óra)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik