A Pride-hét egyik legfelszabadultabb rendezvényét tartották szerda este a Mika Tivadar mulatóban. Open Mic volt, vagyis bárki felléphetett a színpadra, énekelhetett, táncolhatott, slammelhetett, bármit előadhatott. Eredetileg az volt a tervem, hogy arról kérdezem az LMBTQ-közösség tagjait, milyen ma Magyarországon bármilyen szexuális kisebbséghez tartozni, a család, a munkahely, a barátok hogyan fogadják ezt, illetve arról beszélgetünk, hogy az idei Pride nem kordonok között vonul, hiába döntött így a rendőrség.

Aztán találkoztam Bélával, aki homofób.

Béla (nevezzük így, egyébként nem így hívják) az egyetemi évfolyamból elsőként lépett be a Jobbikba, szerinte az ember fehér, szerelem pedig csak és kizárólag férfi és nő között lehetséges, és persze a férfi a főnök.

Kerületi Jobbik-képviselő is volt, de már kilépett a pártból és – saját bevallása szerint – mostanában megpróbálja kevésbé gyűlölni azokat, akik nem olyanok és nem is úgy gondolkodnak, mint ő: “Ha mindenkit utálsz, egy idő után már magadat is” – mondta.

Így sikerült rávennem, hogy jöjjön el velem és próbáljon ő is beszélgetni azokkal, akik nyitottabbak, mint ő.

*

“Nehéz normális életet élni melegként ma Magyarországon, mert amíg az a legkisebb furcsaságot – és nem mondom azt, hogy megbotránkoztatást, mert nem – kiváltja bárkiben, hogy megfogom az azonos nemű párom kezét az utcán, addig mi mindig el leszünk szeparálva a társadalom egészétől. Pedig ugyanakkora a kenyér áfája akkor is, ha én veszem, mint ha te. Sőt, ugyanúgy lehetek én is autószerelő, mint te, vagy bárki más.”

(Péter, programtervező informatikus)

“Évek óta Németországban élek, ahol nemrég szavaztak a melegházasság legalizálásáról. Az demokrácia. Magyarországra csak a Pride miatt jövök minden évben, de demokráciának nem nevezném azt, ami itt van. Bizakodtunk, amikor az itteni szervezők a szabad vonulás mellett döntöttek. De sajnos bebizonyosodott, hogy Magyarország örökre kordonok közé lesz zárva.”

(Éva, táncos)

“Félek attól, hogy mi lesz az idén, pláne, hogy nagy valószínűséggel kordont bontunk. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de vidéki homoszexuális férfiként én nagyobb biztonságban éreztem magam Pesten a kordonok között, mint otthon.”

(Bence, egyetemista)

“Eddig csak megtűrtek minket. Persze, egy évben egyszer, csinálják, legyinthettek. De valós és átvitt értelemben is ki kell törnünk a bezártságból. Nem majmok vagyunk, akiket mutogatni kell és rácsok között terelni. Ha bárki más vonulhat szabadon, mi is. Ez nem tüntetés, hanem örömünnep.”

(Dávid, közgazdász)

“Értem én, hogy a rendőrség csak meg akar minket védeni, de minket nem kell senkitől sem megvédeni. Szabadságot akarunk, ugyanazokat a jogokat, amik mást is megilletnek.”

(István, pultos)

A kordonok nélküli Pride-nak csak szimbolikus jelentősége van, amíg a hétköznapokban nem lehetünk önmagunk. Mondok egy egyszerű példát. Ha az utcán megcsókolom a barátnőmet, az emberek vagy undorral elfordulnak, vagy beindul az undorító szexuális fantáziájuk. Így inkább, magunkat védve, nem csókolom meg a barátnőmet nyilvánosan. Ami kínzó érzés. Ez szorít csak igazán kordonok közé.

(Anna, blogger)

*

Béla egész este úgy érezte magát, mintha a Pittsburgh Steelers amerikafoci-csapat védőjét, James Harrisont (183 centi és 125 kiló) vittem volna el jégtáncedzésre. Csak néha sikerült beszélgetnie és akkor is rettentő kínos volt.

– Meddig fogtok még így vonulgatni a városban?
– Amíg ilyen kérdéseket feltesznek.

“Tudom, hogy ez nem fertőző meg nem betegség, felőlem bárki csinálhatja azt, amit akar, de ne nyilvánosan, ne előttem, vonuljatok el. Mondjuk pfújolni és megverni nem kellene titeket” – mondta egy meleg párnak. A szerelmesek erre megcsókolták egymást, előtte.

“Mi elfogadjuk, ha egy lányt csókolsz meg, sőt, örülünk is neki, hajrá! Remélem, egyszer te is másként gondolkozol majd rólunk.”

*

Lukácsi Katalin, a KDNP-ből nemrég kilépett politikus arról írt szerdán, hogy elmegy a Pride-ra, mert megteheti, senki nem tiltja meg neki és nem is kötelezik rá. Ráadásul úgy gondolja, Jézus is elmenne rá.

“Jézus? Simán! Oltári nagy arc volt, nyitott mindenre és szerette az embereket. Ha élne, biztos, hogy az első sorban vonulna”- mondta búcsúzóul egy transzvesztita.

Béla erre már csak mosolyogni tudott. Nem megy el a Pride-ra. Vonulni még nem, dobálni és üvöltözni már nem.

(A kiemelt kép itt csak illusztráció, az idei kolumbiai Pride-on készült, AFP / Getty Images Hungary, Joaquin Sarmiento)