Közélet

Már a válásra készült a nő, de nem akarta, hogy a férje ezt megtudja, inkább lelőtte a férfit

A holttestet a pincébe rejtette a feleség, majd két nappal később kétségbeesetten jelentette, hogy valaki megölte a férjét.

Az 52 éves Amy Van Wagner a férjével és 16 éves fiával élt együtt a wisconsini Oconomowocban, miután idősebb gyermekei már elköltöztek. A nő 2014-ben elkezdett a barátaiktól pénzt kérni egy válóperes ügyvédre. 2015 májusában vissza akarták tőle kérni a pénzt, volt, aki azt mondta, ha ő nem adja, akkor majd a férjétől kérik. A nő könyörgött, hogy ne mondják el a dolgot a férfinek, mert ő még nem tudta, hogy el akar válni tőle. Május 15-én azután lelőtte a férjét, a holttestet levitte a pincébe, és igyekezett eltüntetni a nyomokat. Két nappal később pedig kétségbeesetten előadott egy mesét arról, hogy a férje eltűnt, majd egyszer csak rábukkant a holttestére.

A nyomozás során aztán kiderült, hogy a nő hazudott a hatóságoknak. Letartóztatták, és idén életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik