Közélet

Lavinát indíthat el Budaörs diadala az Orbán-kormány felett

Már hívogatja a többi önkormányzat a budaörsi polgármestert, hogy megéri-e nekik is beperelni az őket megkopasztó államot.

Fontos perben hirdettek (rész)ítéletet pénteken a Fővárosi Törvényszéken. Ahogy az Index a helyszínről beszámolt, a budaörsi önkormányzat beperelte az államot, mert az rengeteg pénzt elvont tőle szolidaritási hozzájárulás címén, miközben a gyakorlatilag államosított iskolákra egy fillért sem tervezett költeni.

Az állam az oktatás fenntartására hivatkozva évi 21 milliárd forintot szed be országosan az önkormányzatoktól, ebből a 30 ezres lélekszámú Budaörstől 2,1 milliárdot. Ez érezhetően nagy összeg, a város éves költségvetésének 15 százaléka. A volt SZDSZ-es, most egy helyi politikai-civil szervezetet vezető polgármester, Wittinghoff Tamás már a per előtt több helyen jelezte, igazságtalannak tartja a hozzájárulást.

A per azért is volt jelentős jogi szempontból, mert az állam arra hivatkozott, hogy nem lehetne őt perelni jogalkotás útján okozott kárért. A bíróság szerint azonban nem csk ahogy lehet, de végül el is meszelte az államot, amelynek 765 millió forintot plusz a kamatokat kell megfizetnie Budaörsnek az elsőfokú döntés szerint.

A per során a bíróság nem ismerte el az alperes állam által emlegetett “közteher jellegű finanszírozási mechanizmus”-t, és közölte, alkotmányossági aggályok is felmerülnek a jogszabály miatt. A döntés szerint az állam jogalap nélkül gazdagodott az önkormányzat saját bevételeinek rovására. Az ítélet amúgy csak részítélet, egyelőre az év első négy hónapjában beszedett hozzájárulás ügyében döntöttek, az április óta eltelt ideiről nem. Ráadásul még nem tudni, fellebbez-e az állam.

Budaörs ugyan azt kérte, tiltsák el az államot a további pénzelvonástól, de ezt a bíróság elutasította. A következő tárgyalás 2018. január 19-én lesz, akkor derül ki, áprilistól decemberig mennyi pénzt szedett ki Budaörsből még az állam.

Wittinghoff: üdítő kivétel a döntés

A 24.hu elérte telefonon az ítélethirdetést végigülő, egyébként épp szabadságon lévő polgármestert, Wittinghoff Tamást, aki elmondta, nem lepi meg az ítélet. “Egyik szemem sír, a másik nevet” – fogalmazott a városvezető, aki szerint jogállamban egyszerűen nem történhet meg, hogy az állam túlterjeszkedik a jogi korlátain. Márpedig az önkormányzat saját bevételeire az állam nem teheti rá a kezét.

Mindezek miatt Wittinghoff szerint “üdítő kivétel” a bíróság döntése, amely bizonyítja, csak a jog szava számít. Mindez “mérföldkő a jogállamiság történetében”, mivel az alapkérdés az immunitás kérdése volt: felelősségre vonható-e az állam, amely

teljesen gátlástalanul próbál a törvényalkotó hatalmával visszaélni.

Az ítélet híre gyorsan körbefutott a sajtón, Wittinghoff telefonja folyamatosan csörög, más önkormányzatok is keresik, amelyek eddig csak tervezték a pert. Persze a “kormánynak kedves” önkormányzatok nem hívták, tette hozzá a polgármester, aki szerint “nyilván fogják húzni az időt” az állam képviselői, tehát elképzelhető a fellebbezés.

Jó hír még, hogy a korábbi nulla forint helyett végre visszaigazolta a Klebersberg Központ, hogy 130 millióért tervez a nyáron felújítási munkákat elvégezni az iskolákon.

(Kiemelt kép: Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik