Közélet

Habonyék szlovén tévéjében “sorosozott” Orbán Viktor

Orbán Viktor Szlovéniában (orbán viktor, szlovénia, )
Orbán Viktor Szlovéniában (orbán viktor, szlovénia, )

Orbán Viktor szerint a négy évvel ezelőtt Magyarország ellen intézett támadás ismétlődik meg Magyarország ellen, csak sokkal koncentráltabban, erőteljesebben és nagyon sok gyűlölettel – mondta a miniszterelnök a szlovén Nova 24-nek adott interjújában, amelyet az MTI szemlézett. A miniszterelnök szerint a 2013-as eljárás eredményeként kiadott Tavares-jelentés “nevetségessé vált”. Elmondta azt is, hogy 2008-ban Magyarország – még a görögök előtt – elsőként omlott össze, a 2010-ben hatalomra került kormánya pedig “nemzetibb megközelítést” választott, ha ezért olyan erősen kritizáltak is minket, hogy “majdnem megfulladtunk”.

Idén az első negyedévben négy százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), a munkanélküliség 12-ről négy százalékra zuhant, így jövőre meg is valósulhat a teljes foglalkoztatottság – mondta Orbán, hozzátéve, hogy az elmúlt hét év alatt pedig nem a jóléti, hanem a munkaalapú társadalom megteremtése volt a cél.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva kifejtette: a magyarok nagyra tartják a szabadságharcosokat, márpedig Janez Jansa volt szlovén kormányfőt, a Szlovén Demokrata Párt elnökét ilyennek tartja, hiszen mindig a szabadság pártján áll, nemzetéért küzd, kockázatot vállal. Ő egy lojális ember, egy jó barát – tette hozzá, megjegyezve, hogy az elmúlt bő két évtizedben a szlovén politikus mindig megtartotta a szavát, ráadásul “ugyanazokat az értékeket osztjuk; ő hisz a szabadságban, ami fontos, hisz az érdemben, méghozzá abban, hogy a társadalomnak az érdemen és a személyes erőfeszítéseken kell alapulnia, hisz az alacsony adózásban, nem szereti a bürokráciát, ahogy mi, magyarok sem”.

Soros Györgyöt “elsősorban tehetséges magyarnak” nevezte a kormányfő, utalva az üzletember származására, majd megjegyezte, hogy az általa képviselte társadalomkép teljesen idegen az európai felfogástól. Utalt arra is, hogy millióknak okoztak szenvedést Soros spekulációi, hiszen “megtámadott nemzeti valutákat, jó eredménnyel és sok profittal” önmaga számára. Orbán Viktor szerint Soros Györgynek jelentős a személyes felelőssége Macedónia destabilizálásában, de a térség minden államában “azon dolgozik, hogy destabilizálja a konzervatív, nemzeti és keresztény kormányzatokat”; ezek ellen a magyar kormányfő szerint a demokrácia és az átláthatóság eszközeivel lehet harcolni.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Jansa pártjához, a konzervatív SDS-hez köthető Nova 24 televízióban nemrég vásárolt részesedést a Modern Media Group, a Ridikül Magazin és a Ripost. A Modern Media Group Habony Árpádnak és Orbán Viktor egykori tanácsadójának, a Nézőpont-csoport tulajdonosának, Győri Tibornak a közös cége. A Ripostban az egyedüli cégjegyzésre jogosult Schatz Péter, aki korábban az MTVA üzleti és termékfejlesztési igazgatója volt. A Ridikül tulajdonosa pedig Halkó Gabriella, a TV2 marketing- és stratégiai igazgatója. A három cég 15-15 százalékos tulajdonrészhez jutott, amivel ki tudták cselezni azt a szlovén törvényt is, amely 20 százalék feletti részesedés megszerzése esetén minisztériumi engedélyhez köti az ügyletet. Az SDS elnökéről, Janez Jansáról pedig tudható, hogy ugyanúgy befolyásolni akarja a médiát, mint Orbán, és a magyar miniszterelnököt példaképének tekinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik