Közélet

Válasz a Civil Összefogás Fórumnak

A villamos művektől tavaly félmilliárd forint támogatást kapó Civil Összefogás Fórum lapunkat faggatja.

Levelet kaptunk a békemeneteket szervező CÖF-től. A kormány mellett kiálló szervezet tíz kérdést tett föl szerkesztőségünknek, mindezt közérdekű adatigénylésként feltüntetve. A közérdekű adatigényléseket állami, önkormányzati vagy egyéb közfeladatot ellátó személyeknek és szervezeteknek kell megválaszolniuk – hiszen ők gyakorolnak közhatalmat, illetve költenek el közpénzeket. A kérdések javarésze egyébként egy hírportál esetében értelmezhetetlen is – például arra vonatkozik, hogy milyen pályázatokat írtunk ki és azokon kik nyertek.

Íme, a levél:

Tisztelt 24.hu Hírportál!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztjük elő.

Kérjük, szíveskedjen emailben megküldeni részünkre az alábbiakat:

1. A 24.hu Hírportál létesítésétől 2017. április 1-ig terjedő időszakban összes hatályban lévő alapító okiratát, szervezeti és működési, valamint befektetési szabályzatát, a szervezet munkáját segítő tanácsadók, illetve tanácsadó testület tagjainak nevét, javadalmazásuk és költségtérítésük összegét.

2. A 24.hu Hírportál létesítésétől 2017. április 1-ig az összes dolgozójának (ide értve megbízási jogviszony, valamint munkaviszony alapján foglalkoztatottak) munkakörét és havi javadalmazását és költségtérítésének összegét.

3. Érdeklődnénk arról is, hogy a 24.hu Hírportál idén április 1-ig a szervezet vagyonát milyen befektetésekben, megtakarításban, értékpapírban vagy egyéb pénzeszközben tartotta, hány pályázaton vett részt és mekkora támogatásokban részesült?

4. 2017. április 1-ig a 24.hu Hírportál által összes kiírt pályázati kiírásra hány pályázat érkezett (pályázatok szerint bontva), a beérkezett pályázatok kapcsán hány támogató és hány elutasító döntés született? Kik kaptak támogató és elutasító döntést?

5. Ez idő alatt kiknek és mekkora összegű támogatást ítéltek meg, illetve fizettek ki a győztes pályázóknak? Milyen szervezetekkel kötöttek támogatási szerződést? (Az egyes szerződéseket, kérjük, csatolják!)

Továbbá: tételes bontásban legyenek szívesek megküldeni, hogy az egyes pályázatoknál milyen pontozási rendszer alapján hoztak határozatot!

6. A 24.hu Hírportál mostanáig mekkora összeget fizetett ki a vezetőség tagjainak tiszteletdíj, illetve költségtérítés címén, vett-e igénybe külső szervezetet, illetve bízott-e meg szakértőt vagyonának kezelésével? Ha igen, mely szervek és szakértők voltak, és a megbízott vagyonkezelő adatigénylésem időpontjáig milyen díjazásban részesült?

7. A 24.hu Hírportál biztosít-e/biztosított-e bármilyen tárgyi eszközt (pl. szolgálati telefon, számítógép stb.) dolgozói számára? Ha igen, hány darabot és milyen típusúakat? Hány munkavállaló, mikor és mennyiért vett részt külföldi kiküldetésen, 2017. április 1-ig milyen béren kívül juttatásban részesítették és milyen jogcímen a munkavállalóikat?

8. A létesítéstől 2017. április 1-ig a 24.hu Hírportál bármely tagja, illetve munkavállalója részt vett-e olyan szakmai fórumon/rendezvényen/konferencián/workshopon, melyet a 24.hu Hírportál finanszírozott? Ha igen mikor és ezek milyen összegűek voltak?

9. A mai napon hány főt foglalkoztat a 24.hu Hírportál megbízási szerződés, valamint munkaszerződés alapján, mennyiért vásárolt informatikai eszközöket és mely cégektől, vásárolt-e gépjárművet, s ha igen, milyen típusú gépjárművet és mennyiért?

10. Kérjük továbbá részünkre megküldeni a szervezeti vagyon felhasználása körében megkötött szerződések vonatkozásában a szerződő felek nevét, szerződés tárgyát, ellenszolgáltatás összegét, szerződéskötés időpontját, az ezek megkötéséről hozott döntést, a döntésre irányuló előterjesztést/javaslatot, a szerződéskötés vonatkozásában a döntés megtárgyalásáról szóló jegyzőkönyvet!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérjük, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részünkre, a feladó e-mail címére megküldeni.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésünk teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérjük, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérjük, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérjük, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számunkra.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét.

Segítő együttműködését előre is köszönjük.

Kelt: 2017. május 15.

Üdvözlettel:

CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

A 24.hu válasza pedig a következő:

Tisztelt CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány!

Alulírott Kustánczi Norbert, a 24.hu internetes hírportál főszerkesztője tájékoztatom, hogy a 24.hu hírportál, illetve tulajdonos üzemeltetője, a Central Digitális Média Kft. nem közfeladatot ellátó szerv, így az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján 2017. május 15. napján előterjesztett adatigénylésük fogalmilag kizárt, annak eleget tenni természetesen nem tudunk.

Amennyiben bármilyen olyan információ van birtokukban, amely a közérdekű adatigénylést irányunkban indokolja, illetve jogszabályilag alátámasztja, érdeklődéssel várjuk ennek megjelölését, ugyanis részünkről nem ismert ilyen körülmény.

Üdvözlettel:

Kustánczi Norbert

főszerkesztő, 24.hu

 

Mint kiderült, a CÖF-öt az sarkallta a kérdéssor elküldésére, hogy hasonló kérdéseket kapott az Átlátszó hírportáltól. Azzal a különbséggel, hogy előzőleg az Átlátszó kiderítette: az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a Békemeneteket szervező CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik