Közélet

Kockázatelemzés nélkül szavaztatta meg Tarlós a mobilgátat

római-part tüntetés (római-part, mobilgát, )
római-part tüntetés (római-part, mobilgát, )

Nem volt sem kockázatelemzés, sem haváriaterv akkor, amikor a Fővárosi Közgyűlésben 2017. április 5-én megszavazták a mobilgátat a Római-partra. Az Átlátszó közérdekűadat-igénylésben akarta kikérni a döntést megalapozó dokumentumokat, ám válaszul azt kapták, hogy a védműhöz kapcsolódó kockázatkezelési tanulmány május elején még nem volt készen. Egyelőre egy 2013-as haváriaterv áll rendelkezésre, amely szerint ha a mobilgát megsérül, nem lesz elég idő a hullámtérben élők figyelmeztetésére és néhány óra alatt több méter víz öntheti el Csillaghegy egy részét, Békásmegyert és a Pók utcai lakótelepet.

A lap megszerezte a tervezői szerződést is, amelyből kiderült, hogy nem csak ez cáfolja a Tarlós István által hangoztatott érvet, miszerint szakmai vélemények alapján választották ki a mobilgát helyét, hanem az is, hogy a szerződésben a megrendelő kizárta, hogy a partéltől távolabb építsék meg a gátat, ezzel pedig a parti ingatlanok tulajdonosainak érdekeit vették figyelembe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik