Közélet

Hiába a tiltakozás, megszavazták a római-parti mobilgátat

A Fővárosi Közgyűlés képviselői 19 igen, 2 nem, 4 tartózkodás mellett (7-en pedig nem szavaztak) ma azt a nyomvonalat szavazták meg, mely részlegesen elpusztíthatja a Római-part értékes ártéri erdejét. Nem bizonyított továbbá, hogy a parti védmű jobban meg tudná védeni az 55 000 lakost, mint egy Nánási úti–Királyok úti védmű – szögezte le szerdai közleményében a Greenpeace.

Hozzáteszik: a megszavazott mobilgát tervei nem ismertek, sőt még csak nem is véglegesek, így például sem a költségvetésről, sem a tereprendezés terveiről nem áll rendelkezésre elegendő információ.

Csupán a Nánási út–Királyok útja-nyomvonal megvalósíthatósági tanulmánya és a két nyomvonalat összehasonlító tanulmány [1] került nyilvánosságra. A Kortárs Építészeti Központ által szervezett hétfői vitaest során felmerült az is, hogy a tanulmány készítői nem is látták egyszerre a két tervet, csupán adatszolgáltatás alapján dolgoztak

-szól a közlemény.
Mint írják, a Duna-parti és a Nánási út–Királyok útjára tervezett mobilgát nyomvonalait összehasonlító tanulmány hiányos: nem tér ki többek között az árvízi biztonság kérdésére, nem tartalmaz kockázatelemzést, nem hasonlítja össze a két nyomvonal esetében szükséges felkészülési időket árvíz esetén, és nem tartalmaz műszaki tervnek minősíthető munkarészt sem. Egy nyilvánosságra került elemző tanulmány szerint az összehasonlító tanulmány alkalmatlan arra, hogy annak alapján lehessen dönteni az elsőrendű védvonal helyéről – állítja a szervezet. Kiemelik:

Az összehasonlító tanulmány végkövetkeztetésében kimondja, hogy műszakilag mindkét nyomvonal alkalmas a védmű kialakítására, de a parti védművet javasolja. Ezzel azonban sérti az Óbuda-Békásmegyer Városrendezési és Építési Szabályzatát, és figyelmen kívül hagyja az Európai Unió Vízkeretirányelvét, melyben az áll: amennyiben egy folyó állapotába való beavatkozás esetében műszakilag több alternatíva lehetséges, akkor mindig az ökológiailag kedvezőbb megoldást kell választani. Ilyen formában a projekt nem lehetne jogosult uniós támogatásra sem.

Nem bizonyított, de megszavazták

A Római jövőjéről felelőtlen döntés született ma. A parti mobilgát elpusztíthatja Budapest egyik utolsó természetközeli Duna-partját, és nem bizonyított, hogy a lakókat jobban meg tudná védeni mint egy Nánási úti–Királyok úti gát. A Greenpeace Magyarország épp ezért tovább küzd: mindent megteszünk azért, hogy végül egy olyan árvízvédelmi megoldás szülessen, mely megfelel a műszaki, környezetvédelmi, természetvédelmi, urbanisztikai szempontoknak, és tiszteletben tartja az állampolgárok véleményét is

– nyilatkozta Gadó György Pál, a Greenpeace Magyarország zöldterület-kampányfelelőse.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik