Közélet

Saját agymosásáról kérdezték Orbánt

Jelentette-e Soros György káros befolyását? A válasz szerint a jótevőből spekuláns lett. A magyartanárok sírnak.

Miközben az Országgyűlés szerdán kezdi tárgyalni azt a kormánypárti javaslatot, amely a külföldi támogatások feltüntetésére kötelezné a civileket, Hadházy Ákos rákérdezett, hogy

Orbán Viktort érte-e politikai befolyás, amíg Soros-ösztöndíjas volt, és ezt jelentette-e? 

Az LMP társelnöke felidézte, hogy Orbán 1988 áprilisától a Soros Alapítvány által létrehozott Közép-Európa Kutatócsoportnak dolgozott, 1989-től 1990-ig Soros-ösztöndíjjal lett oxfordi diák.

Miniszterelnök úr, a FIDESZ-KDNP kormány politikusai nem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy a Soros-birodalom azért jelent veszélyt a nemzetre és a nemzeti-konzervatív értékekre, mert ezeken a szervezeteken keresztül hagyományosan maga Soros György érvényesíti politikai befolyását, és pillanatnyi érdekeinek megfelelően akaratuk ellenére igyekszik megváltoztatni az emberek gondolkodását. A kormánypárti média kifejezetten szívesen használja a jelenség leírására az “agymosás” kifejezést.

Hadházy Ákos arra volt kíváncsi, a miniszterelnök annak idején tapasztalta-e, hogy Soros György úgy igyekezett megváltoztatni világnézetét, értékválasztásait, amit ő nem tartott elfogadhatónak, mert szembeállt akkori politikai hitvallásával.

És ha így tapasztalta, mit tett ellene? Jelentette, miniszterelnök úr?

Orbán Viktor ezúttal sem válaszolt személyesen, ezt megtette helyette – feladatkörében eljárva – a Miniszterelnöki Kabinetiroda politikai államtitkára. Dömötör Csaba érdemben nem válaszolt, de azt fontosnak tartotta egyértelművé tenni, hogy

az Oxfordi Egyetemet nem Soros György alapította.

Még ez ez is vala írva (sic erat scriptum) az államtitkári irományban.

Soros György üzletember-spekuláns Európa szerte (sic!) olyan aktivistacsoportokat támogat, akik (sic!) teret engednének a bevándorlásnak.

Aztán fejedelmi többes.

Tudomásul vesszük, ha ő és követői lehetőséget látnak a milliós nagyságrendű bevándorlásban, de senki sem kényszerítheti a magyarokat arra, hogy ezt elfogadják. Főleg úgy nem, hogy az említett aktivistacsoportok feljelentései nyomán a számlát majd a magyar állampolgárok állják. Többször elmondtuk már, most is megtesszük: az illegális bevándorlás súlyos biztonsági, kulturális és gazdasági kockázatot jelent, ezért a kormány minden eszközzel fellép ellene.

Végül egyes szám első személy, így személyesen Dömötör államtitkár teheti az LMP társelnöke számára is egyértelművé, hogy

ez a törekvés a nemzeti érdekeken alapul, és teljesen független attól, hogy ki milyen ösztöndíjat kapott korábban.

Mint korábban megírtuk, a mára “spekulánssá vált Soros György elleni nemtelen támadásokon 25 éve – Orbán oxfordi kitérője után – a Fidesz akadt ki, mondván, az üzletember támogatása aktívan hozzájárult “egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon” .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik