A budapesti olimpiáról szóló népszavazási kampányban a Momentum Mozgalom kopogtatni is kezdett a standolás mellett.
Az aktivistáiktól azt is hallottam, hogy lélekölő az egész, ami elég hihetőnek tűnt annak fényében, hogy eddig kétszer volt dolgom kopogtatással: amikor még volt kopogtatócédula, egy akkor ellenzéki párt aktivistája dicsekedett azzal kéretlenül, hogyan kell a postaládákat a leggyorsabban és legkevésbé látványosan feltörni, a másik alkalommal egy idős nő kopogtatott be hozzám azzal, akarok-e dunyhát venni, olcsón adja. A momentumosok viszont nagyszerű pillanatokról is beszámoltak: volt aktivista, akit behívtak palacsintázni, miközben az egész család aláírta az ívet.
Egyik este elkísértem a momentumosokat – Orosz Annát, a szervezet elnökségi tagját és Túry Márton aktivistát.
Egy újbudai panelre esett a választás, Orosz szerint a környéken jól ment a standolás, sokan aláírták, de a pultokhoz többnyire azok mennek oda, akik biztosan a dolgukban, vagy legalább erősen hajlanak az aláírásra.
A bizonytalanokhoz és a félénkekhez be kell csöngetni.
Hétköznap este nem ömlenek az aláírások, de mivel a Momentumnak minden szignóra szüksége van a pénteki határidőig, még csütörtökön is az utcákon és a lépcsőházakban lesznek.
Sokan csak a zárt ajtón, a levélbedobó nyíláson keresztül szólnak ki, nem érdekli őket a téma, esetleg bemondják, hogy már aláírtak. Esélyes, hogy ez bejáratott lerázó szöveg, de Túry, aki Angliában tanul és ott is összeszedett társaival több száz aláírást, azt mondja, ezzel nem szabad foglalkozni.
Mézes kenyér
Sokan nincsenek tisztában azzal, miért gyűjt aláírásokat a Momentum. Gyermekét vacsoráztató apa nyit ajtót, ő szeretne olimpiát, először nem is akart aláírni, mert azt hitte, az íveken szereplők nem, de amikor megtudta, hogy a népszavazás a tét, egyből aláírt.
– De akkor is az olimpia mellett fogom behúzni az ikszet.
– Apa, kensz még nekem mézes kenyeret? – kérdezte a kislánya, így záródott is az ajtó.
Többen, akik már korábban aláírtak egy pultnál, kedvesen kérdezik az aktivistákat, hány szignónál tartanak. Erre mindig csak annyi a válasz:
Egy ázsiai nő széles mosollyal nyit ajtót, tört magyarsággal mondja, tudja, miről van szó. Budapesti lakcímkártyája is van, aláír, és ha lesz népszavazás, ott lesz.
A lépcsőház aljában filozofáló páros megosztott a kérdésben, egyikük szerint
ha Orbán már ennyi mindent megépített, rendezzen olimpiát, ha akar.
A másik szerint azonban sógora hülyeségeket beszél. Bár az olimpia csodálatos dolog, de Magyarországnak nincs erre pénze.
Csóróság
Halk baszd meg szűrődik ki az emeleti panelből, ilyenkor kétszer is meggondolja az aktivista, csöngessen-e, de minden szavazat számít. Félmeztelen, pocakos úr fogadja őket, hasán unikornis tetoválás, kézfején élete szerelmének a neve. Ír és beszél:
Nagy a csóróság, minek ide olimpia? Csak magának akar ezzel szobrot emelni a Viktor.
Sokan nem érzik, hogy a döntés az övék is lenne a kérdésben, a demokrácia náluk kimerül a négyévenkénti szavazásban.
“Majd a kormány eldönti, akarok-e olimpiát”, mondta egy idős nő, és olyan gyorsan csukta be az ajtót, hogy a paprikás krumpli semmivel össze nem téveszthető illata alig tudott kiszökni.
Nem lehet
Az este egyik legszomorúbb pontja mégsem ez, hanem az, amikor egy állami alkalmazott vallja be, nem akarja, hogy az ország olimpiát rendezzen, de a munkahelyén szóltak, hogy ne írja alá az íveket. Nem szeretné elveszíteni az állását, így csak annyit tehet, hogy sok sikert kíván a mozgalomnak. Könnyes szemekkel.
Nem ő volt az egyetlen, aki a beazonosíthatóságtól való félelem miatt csukta rá a kopogtatókra az ajtót.
Egy idős úr már pizsamában nyitott ajtót, aláírt, de pesszimistán csak annyit mondott, ha el is jut a kérdés népszavazásig, a kormány még a bukását is képes sikerként kommunikálni, amit a legtöbben el is hisznek majd.
A Fideszre kellene már nemet mondani, nem az olimpiára.
Szomszédja viszont azzal hárított, nem szeretné, ha a népszavazásra elmenne 5-6 milliárd forint, pénzkidobás lenne. (Az olimpiai költségeit a PwC megvalósíthatósági tanulmánya 734 milliárd forintra saccolta, de van közgazdász, aki szerint a végösszeg 12 ezer milliárd is lehet.)
Hegedű
“Nem értek én ehhez, nagyon sok pénzről van szó. Tudja, mihez értek? A hegedüléshez, harmincnyolc évig játszottam az operában. Ha arról lenne népszavazás, aláírnék. Nem is érek rá, vacsorát kell főznöm a fiamnak, kikapok, ha nem leszek kész”, mondta az utolsó lakás tulajdonosa.
A három háztömb végigkopogtatása után a gondok is feltűnt az egyik lépcsőház alján. Elmesélte, hogy a fia most érettségizett, de csak targoncásként tudott elhelyezkedni, mert alig van munka itthon.
Mondtam neki, legyél inkább politikus, mint Orbán Viktor, az se csinál semmit.
Olimpiát nem szeretne, másra költene inkább, vitába is keveredett az egyik lakóval, aki az építőiparban dolgozik. Ő azért örülne a rendezésnek, mert lenne munkája a megrendelések miatt.
Túry felvetésére, miszerint kórházakat is lehetne építeni stadionok helyett, csak annyit mondott:
abból mindig kispórolják az anyagot.
