Közélet

Megint nyertek a kétfarkúak a választási bizottság ellen

Minden fórumot megragad az NVB, hogy ízekre szedje az MKKP népszavazási mobilappját. Hát nem sikerül, most az ügyészség kaszálta el a panaszukat.

Elutasította a Fővárosi Főügyészség a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) applikációja miatt tett feljelentés elutasítása miatt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által tett panaszt – közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.

Azt írták, bár a panasz elkésett volt és nem jogosulttól származott, a főügyészség a feljelentés elutasításáról szóló döntést felülvizsgálta, és megállapította, hogy az törvényes és megalapozott volt.

A (…) feljelentéskiegészítés keretében beszerzett adatok, iratok – köztük a Kúria e tárgykörben hozott végzése – alapján megállapítható ugyanis, hogy a szóban lévő alkalmazás használata a választás titkosságát nem sértette, ezáltal választás, népszavazás rendje elleni bűntett gyanúja nem merült fel

– olvasható a főügyészség közleményében. Hozzátették, a választás titkosságának elve nem a választóra, hanem az államra ró kötelezettséget. A véleménynyilvánítási szabadság keretében a választó maga rendelkezhet arról, hogy mással önként megosztja vagy nyilvánosságra hozza – érvényes vagy érvénytelen – szavazatát.

Az applikációval kapcsolatban a személyes adattal visszaélés sem merülhet fel, az ehhez szükséges haszonszerzési célzatra vagy jelentős érdeksérelem okozására maga a feljelentés sem tartalmazott adatot. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Szavazz érvénytelenül! nevű applikációja az október 2-i népszavazáson a szavazólapok, a szavazatok fényképének megosztására hívta fel a választókat.

Az NVB több határozatában is azt állapította meg, hogy az app sértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét és ezzel a választások tisztaságának alaptörvénybe foglalt alapelvét. Az NVB emiatt 832 ezer forintos bírsággal is sújtotta a pártot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság előbb feljelentés-kiegészítést rendelt el, majd novemberben bűncselekmény hiányában elutasította az NVB feljelentését. Az NVB jogsértést megállapító határozatai a Kúria elé kerültek, ami azt állapította meg, hogy bár az app megsértette a rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, nem sérti a szavazás titkosságát.

Az NVB november 29-én döntött úgy, hogy panaszt tesz a feljelentés elutasítása miatt a Fővárosi Főügyészségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik