Közélet

Vannak még tartalékai Vonának

A Reuters hírügynökségnek adott interjút a Jobbik elnöke. Biztos benne, hogy egy napon az ő pártja fog kormányozni Magyarországon. És ha lehet, már 2018-ban.

A Reuters budapesti kollégájának adott bővebb interjút Vona Gábor. A Jobbik pártelnöke a Fidesz fő kihívója szeretne lenni a 2018-as választásokon, ahol a szétesőben lévő baloldal szavazóival nyerne.

Hidakat kell építenünk, de nem a baloldali pártokhoz, hanem a baloldali szavazókhoz. A Jobbiknak üzenete, programja van a korábbi bal- és jobboldaliaknak egyaránt

– mondta.

Mint fogalmazott, az új modern konzervativizmus progresszív és jobboldali programelemeket egyaránt is tartalmaz. Példaként említette a környezetvédelmet és az EU-ban jelenlévő bérek közötti egyenlőséget.

Vona kiemelte, a Fidesz nyomást gyakorol a független médiára és a civil szervezetek kisöprését tervezik az országból.

Független intézmények, fékek és ellensúlyok. Talán nehéz elképzelni, de a Jobbik-kormány egy jóval demokratikusabb politikai rendszert alakítana ki Magyarországon, mint azt a Fidesz tette az elmúlt hét évben. 

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A Reuters újságírója megjegyezte, a Jobbik a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint 10-13 százalékon áll a Fidesz 31-36 százalékos támogatottságával szemben, míg a szavazók 40 százaléka még nem döntött.

A Jobbiknál állítják, az alapvető bázisuk nagyjából a választópolgárok egyötödét teszik ki, Vona pedig megjegyezte, saját felméréseik szerint az ő pártjuk a legnépszerűbb második választás jelenleg.

Nagyon komoly tartalékaink vannak. Biztos vagyok benne, hogy a Jobbik kormányozni fog Magyarországon egy bizonyos ponton. Csak idő kérdése. Persze mi azon dolgozunk, hogy ez már 2018-ban bekövetkezzen.

A pártelnök szerint a kettős bizalmi szakadék átmeneti, természetes fázis volt a Jobbik életében. El kellett nyerniük a bizalmát az új szavazóknak és azoknak a támogatóknak is, akik csalódtak bennük.

Kinőttünk a kamaszkorból. Sok tinédzser realizálja, hogy hibázott. A Jobbik talán egy tinédzser, aki többször falnak ütközött, mielőtt rájött, hogy az élet nem csupán fekete és fehér.

A hanukai üdvözlettel kapcsolatban Vona elmondta, jól cselekedtek, mert ha valaki kormányozni akar, minden vallási csoporttal kapcsolatot kell ápolnia. Biztosra vette, hogy a következő ünnep alkalmával is levelet küld a zsidó közösségnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik