Közélet

Tanácsadókkal orvosolnák a fővárosi tömegközlekedés anyagi problémáit (Frissített!)

A fővárosi önkormányzat január 13-áig várja azoknak a cégeknek az ajánlatát, amelyektől Budapest tömegközlekedésének és finanszírozásának átalakítására kérnek stratégiát, cselekvési tervet - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

A lap írása hivatkozik arra, hogy Fővárosi Közbeszerzési Kft. honlapján olvasható dokumentáció szerint a még decemberben kiírt eljárás nyertesének átfogó tanulmányt kell készítenie a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve a BKV működéséről az elmúlt hét évre visszamenőleg.

A tanácsadótól elvárják, hogy intézkedéseket vázoljon fel a rendszer “továbbfejlesztésére”, a budapesti közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának javítására, valamint az állami és fővárosi finanszírozási források reformjára, az úgynevezett integrált közlekedésszervezésre – olvasható a Magyar Nemzetben.

A lap szerint gyaníthatóan hozzányúlnának a viteldíjakhoz, az “intergrált közlekedésszervezés” keretében pedig az állam által viszavett agglomerációs, elővárosi, illetve a budapesti tömegközlekedés, a menetrendek és a tarifák összehangolását kellene megoldani. Hogy mindez mennyibe kerül majd, a hirdetményből nem derül ki, ugyanis a tavalytól hatályos közbeszerzési törvény szerint a kiírónak már megbecsülnie sem kell a várt munka ellenértékét. Csak támpontként:

utoljára a Demszky-korszakban, 2008-ban készült ilyen tanulmány, 300 millió forintért. 

Update: a Főpolgármesteri Hivatal közleménye

Hétfőn, kora délelőtt Budapest Főpolgármesteri Hivatala az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált a Magyar Nemzet cikkére. Eszerint

arról van szó, hogy az EIB biztosított Budapest számára egy közel 100 milliárd forint értékű fejlesztési hitelkeretet, ami nem korlátozódik a közlekedésre.

Nem cégek javaslatait kérte a Főváros átszervezésre, hanem az EIB korábban is kötelezően előírta a hitelfelhasználások kontrolljára egy külső tanulmányterv elkészíttetését. 2008-ban ilyen tanulmánytervre fizetett ki az akkori városvezetés 1 millió eurót. Ennek a kötelező tanulmánytervnek a tenderét hirdette meg most a Főváros.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik