Közélet

Mészáros Lőrinc lett az új tulajdonos, elúszott az üdülési jog

A Bors értesülései szerint évtizedre előre megvásárolt üdülési joguktól estek el többen is a balatonalmádi Ramada Hotelnél, miután Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, nagyvállalkozó lett az új tulajdonos.

December elején számoltunk be róla, hogy a gázszerelőből lett milliárdos a balatonalmádi Ramada hotel megvásárlásával gyarapította hotelláncát. Majd december elején az is kiderült, hogy a Mészáros stábja vette át az ellenőrzést a Hunguest Hotels Zrt. felett. Arról nincs hír, hogy Mészáros mekkora összegért szerezhette meg a négycsillagos Ramada hotelt.

20-30 évre előre fizettek

A napilap úgy tudja, hogy az érintettek olyan levelet kaptak, amelyben arról tájékoztatják őket, hogy  az üdülési jog lehetősége megszűnt a Ramada hotelben és nem kaptak biztosítékot a műr kifizetett jog fennmaradására. A cikk szerint évekkel ezelőtt többen is 20-30 évre előre vásároltak üdülési jogot : 4-500 ezer forintot is kifizettek még az előző tulajdonos, Wossala György cégének, hogy cserébe évente egyszer 1-1 szabadon választott hetet a szállodában tölthessenek.

A lap megkereste Mészáros Lőrinc érdekeltségét, az R-Kord Kft-t azzal kapcsolatban, hogy mit tudnak javasolni az érintett vendégeknek, de nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik