Közélet

“Ha Európa nem gondoskodik a saját biztonságáról, más nem fogja megtenni helyette”

Nem kellően hatékony az Európai Unió fellépése a szíriai polgárháború ügyében, de minden diplomáciai erőfeszítést meg fog tenni az unió az aleppói humanitárius segélyszállítmányok célba juttatása, illetve a civilek kimenekítése érdekében - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli csúcsértekezletét követően.

Az uniós állam- és kormányfők határozottan elítélték a szíriai rezsim és szövetségesei, Oroszország és Irán által folytatott aleppói offenzívát, ide értve a civilek és kórházak elleni szándékos támadásokat. A találkozó után kiadott zárónyilatkozatban Kelet-Aleppó kiürítésére, a segélyszállítmányok célba juttatására, az egészségügyi személyzet és létesítmények védelmére, valamint a nemzetközi humanitárius jog alkalmazására szólították fel a szíriai polgárháborúban érintett feleket, elsősorban Damaszkuszt és Moszkvát.

Sajtótájékoztatóján Donald Tusk arról is beszámolt, hogy az éjszakába nyúló találkozón megállapodás született

a tagállamok közötti biztonság- és védelempolitikai együttműködés erősítéséről.

Mint mondta, erre a nemzetközi kötelezettségek teljesítése és az állampolgárok védelme érdekében van szükség.
Az ülés résztvevői támogatásukról biztosították az úgynevezett Európai Védelmi Alap létrehozását célzó javaslatot, amelynek célja az EU stratégiai autonómiájának megteremtése, a tagállami beruházások hatékonyabbá tétele, a biztonság megerősítése, illetve a versenyképes és innovatív ipari bázis előmozdítása. Az alap elsősorban a közös kutatási beruházások, valamint a védelmi eszközök és technológiák közös fejlesztésének támogatására szolgálna.

Európára senki nem fog vizgyázni, csak önmaga

Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia a biztonságáért

– olvasható az elfogadott zárónyilatkozatban, amelyben egyebek mellett a júliusi EU-NATO együttes nyilatkozat alapján kidolgozott közös javaslatok végrehajtásának fontosságát is hangsúlyozták.
Ennek kapcsán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kijelentette:

ha Európa nem gondoskodik a saját biztonságáról, más nem fogja megtenni helyette.

Tusk kitért az Egyesült Királyság uniós kilépésének kérdésére is, és elmondta, a bennmaradó tagállamok szűkebb körű, informális megbeszélésen úgy döntöttek, hogy a Brexitről szóló tárgyalásokon az Európai Parlament képviselői is szerepet fognak kapni. Martin Schulz, az uniós parlament elnöke szerdán azzal fenyegetett, hogy a testület végső soron meg is vétózhatja majd a kidolgozott egyezményt, ha kirekesztik a tárgyalásokból.

Az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt uniós gazdasági szankciókról szólva Tusk megemlítette, hogy több tagállam hat hónap helyett egy évre szerette volna azokat meghosszabbítani. Arról azonban nem tudott semmi biztosat mondani, hogy vajon Donald Trump elnökségével mennyiben fog változni az Egyesült Államok politikája Oroszország és Ukrajna vonatkozásában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik