Közélet

Halálra éheztette a teheneket a tanyán, a rendőrség lépett közbe

Szerencsére nem pusztult el minden állat, de a gazda ellen eljárás indult.

Az eljárás adatai szerint a 69 éves bakonyi őstermelő rideg tartásban nevelt a tanyáján szarvasmarhákat, sertéseket és lovakat. Egy 2016 áprilisában megtartott hatósági állatorvosi ellenőrzés feltárta, hogy a telepen az állatok a tartásukra alkalmatlan körülmények között, étel és víz nélkül voltak, részben szabadon engedve, részben zárt helyen. Az állatokon a kóros soványság egyértelmű jelei mutatkoztak, továbbá a hatóság szakemberei három szarvasmarha tetemet találtak. A szemlét követően a hatósági állatorvosok bejelentést tettek a Veszprémi Rendőrkapitányságon.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

Az eljárás során kirendelt igazságügyi állatorvos szakértő megállapította, hogy a gyanúsított által teremtett állattartási körülmények és az alapvető szükségletek kielégítésének a hiánya a három szarvasmarha pusztulását okozta, továbbá alkalmasak voltak arra is, hogy a teljes állományt érintve különös szenvedést okozzanak az állatoknak.

A Veszprémi Rendőrkapitányság a napokban befejezte a nyomozást az őstermelővel szemben és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségnek.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik