Közélet

Folytatódhat a rezsicsökkentés a miniszter szerint

Az árak semmiképp nem emelkedhetnek – mondta Seszták Miklós.

Ha a számok azt mutatják, hogy az energiaárak stagnálnak, vagy kedvezően változnak, akkor lesz lehetőség a rezsicsökkentés folytatására – mondta a kormánypárti Magyar Időknek a fejlesztési miniszter.

Seszták Miklós azt mondta: az eddigi eredményeket „megvédik”, nem várható lakossági áremelkedés. Szerinte a rezsicsökkentéssel „előre hozták” a piaci folyamatokat, azt mondták ki, hogy a megszabott fogyasztói áron a szolgáltatóknak igenis képesnek kell lenniük biztosítani a szolgáltatást. Úgy vélte, „az élet őket igazolta”, mert olyan mértékben estek az árak, ami indokolja a rezsicsökkentést.

Elemezzük, hogy van-e többletlehetőség a lakossági szektorban

– mondta. Hozzátette: szeretnék az ipari rezsicsökkentést is bevezetni, de az még kérdés, hogy mikor és milyen mértékben.

A miniszter kitért arra is, hogy Magyarország elkötelezett az atomenergia mellett, a kormány úgy véli, hogy a jövő az olcsó atomenergiára épül. A megújuló energiaforrások hasznosítása terén alkalmazkodni kell az ország földrajzi adottságaihoz, és mindenek előtt vissza kell fogni az energiafelhasználást – mondta.

Seszták arról is beszélt, hogy az MVM berkeiben, a világon elsőként valósul meg egy olyan erőmű, amely áramból képes gázt előállítani. Szerinte ez megoldást nyújt a megújuló energia tárolásának problémájára. Emellett uniós program keretében 50 milliárd forintot különítettek el egy Budapesten létesítendő hulladékhasznosító erőmű megépítésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik